2022. június 5., vasárnap

Kekszes-túrós süti kakaós zselével

A kekszes-túrós süti az egyik legfinomabb sütés nélküli sütemény. Hétköznapokon gyakran készítem. Egy narancszselés változat van is a blogon, itt található.  Ezt a kakaós zseléréteg miatt jegyzem le. :)



Kekszes-túrós süti kakaós zselével

Hozzávalók:

fél csomag Korpovit keksz

A túrókrémhez:

500 g túró

400 g görög joghurt

édesítő ízlés szerint

1 evőkanál vaníliakivonat

A kakaós zseléhez:

0,5 dl tejszín

1 dl tej

2 evőkanál kakaópor

1 evőkanál folyékony édesítő

8 g színtelen tortazselé

Elkészítés: 

Egy nagy tálba tesszük a görög joghurtot és a túrót, majd botmixer segítségével krémesítjük. Ezután a túrókrémet ízlés szerint édesítjük és a vaníliakivonatot belekeverjük. Egy sütőtálat kirakunk egy sor keksszel, majd rásimítjuk az édes túrókrém egy részét, újabb sor keksz következik, majd túrókrém következik. Addig rétegezzük a túrókrémet a keksszel, míg elfogynak a hozzávalók.  Az utolsó túrórétegre kakaós zseléréteg kerül.

A tejszínt és a tejet összeöntjük. A kakaóport, az édesítővel és a tejszínes keverékkel elkeverjük. A színtelen tortazselét elkeverjük a tejszínes kakaóval, majd gázra tesszük és forrástól számítva 1 percig főzzük. A kakaós zselét kicsit hagyjuk hűlni, majd ráöntjük a sütemény tetejére. A sütit egy éjszakán át pihentetjük a hűtőbe, hogy a keksz kellő képen megpuhuljon. Másnap szeleteljük.



2022. május 22., vasárnap

Krémtúrós pite almával

Ismét könnyed pitét hoztam, amelyben krémtúrós töltelék van. Gyorsan elfogyott! Máskor is elkészítem! 😍



Krémtúrós pite almával

Hozzávalók:

Az omlós tésztához:

6 dkg vaj

2 evőkanál poreritrit/porcukor

10 dkg liszt

50 g zabpehelyliszt

csipet só

1 tojás


A krémtúrós töltelékhez:

1 tasak vaníliás pudingpor

3 dl tej

8 dkg eritrit/cukor (én folyékony édesítőt használtam)

25 dkg félzsírós túró


A tetejére:

3 alma cikkekre vágva


Elkészítés:

A lisztet és a zablisztet összekeverjük, majd belekeverjük a sót és az eritritet. Elmorzsoljuk benne a vajat, majd a tojással együtt homogén tésztát gyúrunk. Folpackba csomagolva fél órán át pihentetjük a hűtőben. 

A vaníliás pudingporhoz hozzáadjuk az eritritet, majd apránként a tejet, csomómentesen elkeverjük, és pudingot főzünk belőle. 

A langyos pudinghoz hozzáadjuk a túrót és botmixer segítségével homogén krémmé dolgozzuk. 

A tésztát kinyújtjuk és a piteformát kibéleljük vele. A tésztára halmozzuk a krémtúrót és a tetején csinosan elrendezzük az almacikkeket. A pitét előmelegített sütőbe toljuk és 30-35 percig sütjük. 




2022. május 4., szerda

Túrókrémes máktorta

A túró és a mák szuperül működik együtt, ezért úgy döntöttem sütök egy finomságot a két alapanyag felhasználásával. A máktorta alapja egy korábban már bevált süti. Itt található. A mákkedvelőknek biztos elnyeri a tetszését ez az egyszerű torta. 




Túrókrémes máktorta

Hozzávalók:

A mákos kevert tésztához:

12 dkg liszt

7 dkg eritrit (vagy cukor)

csipet só

5 dkg darált mák

fél csomag sütőpor

1 tojás

1,5 dl tej

4 evőkanál olaj


A túrókrémhez:

500 g túró

400 g görög joghurt

2 csepp bio citromolaj

édesítő ízlés szerint

15 g zselatin


Elkészítés:

A tojást az eritrittel/cukorral habosra keverjük, majd beleöntjük a tejet és az olajat. 

A lisztet elkeverjük a csipet sóval, a darált mákkal és a sütőporral. A tojásos és a lisztes részt összekeverjük. A tésztát kivajazott, kilisztezett tortaformába simítjuk. A süteményt előmelegített sütőbe tesszük és 180 fokon tűpróbáig sütjük. 

A  túróhoz hozzáadjuk a joghurtot, az édesítőt, a citromolajat, majd az egészet botmixerrel krémesítjük.

A zselatinra kevés vizet öntünk, hagyjuk, hogy egy kicsit megduzzadjon.  Ezután alacsony gázlángon meglangyosítjuk. A felmelegített zselatinban elkeverünk egy keveset a túrós krémből, majd a keveréket belekeverjük a többi krémbe. A kihűlt mákos tortalapra ráöntjük a túrókrémet. A tortát fél órára hűtőbe tesszük dermedni.


2022. április 23., szombat

Meggyes-ricottás pite túróval

Volt egy kis fagyasztott meggyem, abból született ez könnyed ricottás pite. Érdemes kipróbálni, mert a tésztájában is van túró, tehát igazán le van csökkentve benne a szénhidrát. 😊



Meggyes-ricottás pite túróval

Hozzávalók:

A tésztához:

5 dkg túró

10 dkg liszt (egy része teljes kiőrlésű)

4 evőkanál olaj

2-3 evőkanál tej

1 tojás sárgája

3 evőkanál por eritrit

csipet só

késhegynyi sütőpor


A krémhez:

25 dkg túró

25 dkg ricotta

1 egész tojás + a tésztából kimaradt fehérje

édesítő ízlés szerint

Tetejére:

180 g magozott meggy

kevés keményítő 


Elkészítés:

A túrót egy tálba tesszük és villával szétnyomkodjuk. Hozzáadjuk a lisztet, az eritritet, a sót és a sütőport. Az egészet összekeverjük. Ezután hozzáöntjük az olajat, beletesszük a tojássárgát és annyi tejet, hogy össze tudjuk gyúrni a tésztát. 

A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk és belehelyezzük a piteformába.

A ricottát elkeverjük a túróval, az édesítőszerrel, az egész tojással és a tojásfehérjével. Az elkészült krémet beleöntjük a piteformában lévő tésztára. A meggyet egy kevés keményítőben megforgatjuk. A pite tetejét kirakjuk meggyel és előmelegített sütőben kb. fél óra alatt megsütjük. Akkor jó, ha már nem ragacsos a krém.


2022. április 15., péntek

Mandulás répatorta túrókrémmel - Áldott húsvétot!

Húsvétra egy egészséges, pihe-puha, pillekönnyű répatortát készítettem darált mandulával. Több szeletet is ehetünk belőle, mivel diétás. Nincs benne cukor, a tetején lévő túrókrém is igen lightos.

   Ezzel az egészséges répatortával kívánok mindenkinek áldott húsvétot! 🐇





Mandulás répatorta túrókrémmel

Hozzávalók:

A tésztához:

50 g zabpehelyliszt

50 g búzaliszt

50 g darált mandula

csipet só

1 répa reszelve (kb. 90 g)

5 evőkanál olaj

2 evőkanál folyékony édesítő

1 dl víz

1 teáskanál sütőpor

1 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék

1 tojás


A túrókrémhez:

450 g túró

150 g joghurt

édesítő ízlés szerint


Dekoráció:

egész mandula


Elkészítés:

A sárgarépát lereszeljük.  Egy nagy tálban összekeverjük a száraz hozzávalókat: a zabpehelylisztet, a búzalisztet, a darált mandulát, a sót, a sütőport és a mézeskalács fűszerkeveréket. 

A tojást habosra keverjük az édesítővel, hozzáadjuk a vizet és az olajat. Ezután hozzáadjuk a száraz hozzávalókat, összekeverjük, végül a masszába a répát is beleforgatjuk.

A tésztát kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük. 180 fokon kb. 30-35 percig sütjük. Ha elkészült, hagyjuk kihűlni.

Elkészítjük a krémet. A túrót összekeverjük a joghurttal és az édesítővel. A túrókrémet botmixerrel krémesítjük. A túrókrémet a kihűlt répatorta tetejére kenjük. Egész mandulaszemekkel díszítjük.




2022. április 8., péntek

Kókuszos keksz

Gyerekkorom óta szeretem a kekszet. A kekszmániám újabb darabja következik. Cukormentes és egészséges alapanyagokból áll. Akár húsvétra is elkészíthető. :)




Kókuszos keksz

Hozzávalók:

50 g zabpehelyliszt

50 g kókuszliszt

25 g teljes kiőrlésű búzaliszt

25 g kókuszreszelék

1 tojás

60 g vaj

kevés fahéj

negyed kiskanál sütőpor

6 kanál darált eritrit (aki édesebben szeretné tehet többet is)


Elkészítés:

A zablisztet, a kókuszlisztet, a búzalisztet és a kókuszreszeléket összekeverjük. A lisztkeverékben elkeverjük a fahéjat, a sütőport és az eritritet. Ezután elmorzsoljuk benne a vajat, majd hozzáadjuk a tojást és összegyúrjuk a tésztát. 

A tésztát 2-3 mm vastagságúra kinyújtjuk egy formával kis virágokat szaggatunk belőle, majd mindet sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és előmelegített sütőben 180 fokon 10-12 percig sütjük.



2022. április 4., hétfő

Meggyes-joghurtos kockák

Ez egy régebbi süteményem kisebb változtatásokkal, fejlesztésekkel. A lenmaglisztes sütiben a zabpelyhet búzalisztre cseréltem, a tetejére pedig meggyes joghurtkrémet készítettem. A joghurtba kerülő házi meggylekvártól isteni lett. :)



Meggyes-joghurtos kockák

Hozzávalók:

A kevert tésztához:
2 tojás
60 g búzaliszt
40 g lenmagliszt
2 evőkanál kakaópor
egy csipet só
édesítőszer
fél tasak sütőpor
3 evőkanál olaj
1,5 dl víz

A meggyes joghurtkrémhez:
400 g krémes görög joghurt
100 g házi meggylekvár (nálam darabos)
édesítő ízlés szerint
15 g zselatin


Elkészítés:
A tojásokat egy keverőtálban géppel habosra keverjük. Hozzáadjuk az édesítőt, majd beleöntjük a vizet, az olajat és mindent összekeverünk.
Egy másik tálban a búzalisztet, a lenmaglisztet, a kakaót, a sütőport és a sót összevegyítjük. A kakaós lisztkeveréket beleöntjük a tojásos részbe és az egészet simára dolgozzuk.
A tésztát egy kisebb méretű kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A görög joghurtot elkeverjük a meggylekvárral, majd ízlés szerint édesítjük. 

A zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A zselatint elkeverjük 2-3 evőkanál joghurtkrémmel, majd hozzáadjuk a többi krémhez. Ezután a krémet a formában lévő sütire öntjük, majd hűtőbe tesszük dermedni.



2022. március 31., csütörtök

Mogyoróvajas torta

A mogyoróvaj rendkívül megosztó dolog, valaki rajong érte, míg mások nem szeretik. Én a rajongók táborát erősítem. Almaszeletekkel szoktam fogyasztani vagy csak magába kanalazgatom. Sütibe is tökéletes alapanyag. Nemrég tejszínes pudingot habosítottam ki mogyoróvajjal és a piskóta tetejére került. Isteni torta született! :) 




Mogyoróvajas torta

Hozzávalók:

Kakaós piskótához:

3 tojás

6 dkg liszt

6 evőkanál víz

4 dkg eritrit/cukor

2 evőkanál kakaó

2 evőkanál olaj


Mogyoróvajas krémhez:

2 tasak tejszínes pudingpor

5 dl tej

édesítő

100 g mogyoróvaj

Elkészítés:

A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel/cukorral habosra keverjük, a fehérjét pedig egy másik tálban kemény habbá verjük. A tojássárgájás részhez hozzáadjuk a vizet és az olajat. A kakaót és a lisztet összekeverjük, majd hozzáadjuk a tojásos részhez. A masszához óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk a tojáshabot. A kakaós piskótamasszát kivajazott, kilisztezett tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A pudingporhoz hozzáadjuk az édesítőt és a tejjel együtt sűrű pudingot főzünk. A meleg pudinghoz hozzákeverjük a mogyoróvajat, majd robotgéppel kihabosítjuk. A mogyoróvajas krémet a kihűlt kakaós piskótára halmozzuk, majd hűtőbe tesszük egy kis időre.


2022. március 25., péntek

Kókuszos-kakaós keksz (diétás)

Házi készítésű kekszgyártásba kezdtem. Már jó pár kekszet mutattam Nektek, ez a variáció is finom és cukor nélküli. :)



Kókuszos-kakaós keksz (diétás)

Hozzávalók:

50 g zabpehely

50 g búzaliszt

50 g kókuszliszt

50 g lenmagliszt

1 evőkanál útifűmaghéj

csipet só

3 evőkanál folyékony édesítő 

1 evőkanál kakaópor

kevés vaníliakivonat

1 tojás

80 g vaj

10 evőkanál víz


Elkészítés:

A száraz hozzávalókat összekeverjük: a zabpelyhet, a búzalisztet, a kókuszlisztet, a lenmaglisztet, a sót, a kakaóport és az útifűmaghéjat. Hozzáadjuk az édesítőt és a vaníliakivonatot. A vajat elmorzsoljuk a lisztes keverékben. Ezután hozzáadjuk a tojást és a vizet, majd összegyúrjuk.

A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk és tetszőleges formával kiszaggatjuk. A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. Előmelegített sütőben 180 fokon 10-12 percig sütjük.


2022. március 20., vasárnap

Zabpehelylisztes-almás süti dióval

Ezt a zabpehelylisztes-almás sütit csak össze kell keverni, tepsibe önteni, majd megsütni. A reszelt almától igazán illatos és szaftos. 



Zabpehelylisztes-almás süti dióval

Hozzávalók:

A kevert tésztához:

250 g reszelt alma

15 dkg zabpehelyliszt

3 egész tojás

7 dkg eritrit/cukor

1 kávéskanál őrölt fahéj

fél tasak sütőpor

egy csipet só

egy marék dió


Elkészítés:

Az eritritet/cukrot a tojásokkal habosra keverjük, majd a reszelt almát is hozzáadjuk.

A zabpehelyliszthez hozzákeverjük a fahéjat, a sütőport és a sót. A lisztes részt hozzáadjuk a tojásos részhez és összekeverjük. A tésztát kivajazott, kilisztezett formába öntjük, a tetejére rászórjuk a diót. 

A süteményt előmelegített sütőben kb. 30 percig sütjük. Tűpróbát végzünk. 


2022. március 17., csütörtök

Mákos-meggyes kevert süti

Egy adag fagyasztott meggyet kellett felhasználnom. Gyümölcsleves készült és ez a mákos-meggyes kevert süti. Nagyon egyszerű elkészíteni, de hihetetlenül finom! :)



Mákos-meggyes kevert süti

Hozzávalók:

A mákos kevert tésztához:

12 dkg liszt

7 dkg eritrit (vagy cukor)

csipet só

5 dkg darált mák

fél csomag sütőpor

1 tojás

1,5 dl tej

4 evőkanál olaj

2 marék magozott meggy 


Elkészítés:

A tojást az eritrittel/cukorral habosra keverjük, majd beleöntjük a tejet és az olajat. 

A lisztet elkeverjük a csipet sóval, a darált mákkal és a sütőporral. A tojásos és a lisztes részt összekeverjük. A tésztát kivajazott, kilisztezett tepsibe (nálam kicsi kerámiaforma) simítjuk. A meggyet a sütemény tetejére szórjuk és 180 fokos sütőben tűpróbáig sütjük. 




2022. március 13., vasárnap

Szezámmagos zabkeksz

A házi készítésű sós keksz is finomabb, mint a bolti. Ráadásul tudom, hogy mi van benne. Ebben a sós rágcsálnivalóban az a különleges, hogy a zabapehelyliszt mellett szezámmaglisztet tartalmaz. Aki sós sütit enne egészséges kivitelben, az bátran próbálja ki! 🍪 😊



Szezámmagos zabkeksz

Hozzávalók:

A tésztához:

10 dkg zabpehelyliszt

5 dkg szezámmagliszt

1 teáskanál só

1 teáskanál sütőpor

1 tojás

35 g olaj


A tetejére:

1 tojásfehérje kenni

szezámmag szórni

Elkészítés:

A zabpehelylisztet és a szezámmaglisztet összekeverjük. A szezámmaglisztes keverékébe belekeverjük  a sót és a sütőport. Ezután hozzáöntjük az olajat és eldolgozzuk a liszttel. Ha már eléggé morzsalékos, akkor hozzáadjuk a tojást és összegyúrjuk. Amikor összeállt a tészta, kisebb gombócokat formálunk belőle és kissé ellapítjuk. A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk, a tetejüket lekenjük tojásfehérjével és megszórjuk szezámmaggal. 

A kekszeket előmelegített sütőben megsütjük. 





2022. március 10., csütörtök

Tökmaglisztes zabkeksz

Tapasztalatom szerinti a hagyományostól eltérően is lehet finomat sütni. A tökmagliszttel kísérleteztem ismét, finom zabkekszeket készítettem. Remek volt uzsonnára. :)


Tökmaglisztes zabkeksz

Hozzávalók:

80 g zabpehelyliszt

40 g tökmagliszt

30 g kókuszreszelék

kevés sütőpor

1 tojás

édesítő ízlés szerint

1 teáskanál vaníliakivonat

35 g olaj

Elkészítés:

A zablisztet, a tökmaglisztet, a kókuszreszeléket és a sütőport összekeverjük. A lisztes keverékhez hozzáadjuk a tojást, az édesítőt, a vaníliakivonatot, az olajat és összegyúrjuk. Amikor összeállt a tészta, kisebb gombócokat formálunk belőle és kissé ellapítjuk. 

A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsire rakosgatjuk és előmelegített sütőben megsütjük. 



2022. március 7., hétfő

Sárgabaracklekváros-pudingos kölestorta

Idén is magamnak csináltam a szülinapomra a tortát. Most nem hagyományos piskóta alapú tortát csináltam, hanem egy egészségesebb, lisztmentes és cukormentes kölestortát. Nem lett csodaszép, de isteni finom. 😊




Sárgabaracklekváros-pudingos kölestorta

Hozzávalók:

A tésztához:

15 dkg köles

450 ml tej

édesítő 

késhegynyi fahéj

késhegynyi szegfűszeg

4 tojás


Tölteni:

cukormentes házi sárgabaracklekvár 


Krémhez:

1 tasak vaníliás pudingpor

édesítő

4 dl tej


A csokoládékrémhez:

100 g cukormentes étcsokoládé

1 dl habtejszín


Díszíteni:

egy marék mandulahasáb


Elkészítés:

A kölest a tejjel, az édesítővel és a fűszerekkel megfőzzük. (Úgy, ahogyan a tejberizst.) Ha kész, akkor hagyjuk kihűlni. A tojások sárgáját és fehérjét szétválasztjuk. A sárgákat belekeverjük a kihűlt tejbekölesbe. A fehérjét habbá verjük, majd beleforgatjuk a kölesbe. A köleses masszát kivajazott, kilisztezett tortaformába öntjük, és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. 

A vaníliapudingot a szokásos módon a tejjel és az édesítővel sűrűre főzzük.

Amikor megsült a torta, vízszintesen kettévágjuk. Az alsó tésztalapot megkenjük házi sárgabaracklekvárral, erre rásimítjuk a vaníliapudingot, majd rátesszük a tortalap másik felét. 

Az étcsokoládét egy lábasba öntjük, majd hozzáadjuk a kockára tördelt csokoládét. Vízgőz fölött a tejszínben felolvasztjuk a csokoládét, majd hagyjuk kihűlni. A csokoládékrémet robotgép segítségével habosra keverjük. A csokoládékrémet a torta tetejére kenjük, majd díszítésként megszórjuk mandulahasábokkal. Egy éjszakára betesszük a tortát a hűtőbe.


2022. március 4., péntek

Tökmaglisztes kekszek

Szeretem a kekszeket, de a bolti változatokban nagyon sok cukor van. Érdemes házilag készíteni kekszet, mivel egészségesebb és finomabb is. Ezúttal egy tökmaglisztes, cukormentes kekszet mutatok Nektek. 


Tökmaglisztes kekszek

Hozzávalók:

15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

10 dkg tökmagliszt

6 dkg vaj

10 dkg eritrit

1 evőkanál vaníliakivonat

csipet só

1 teáskanál sütőpor

1 tojás

3-4 evőkanál víz


Elkészítés:

A  teljes kiőrlésű lisztet, a tökmaglisztet, a sütőport és a sót egy nagy tálban összekeverjük. Ezután elmorzsoljuk benne a vajat. Hozzátesszük a vaníliakivonatot és a tojást, összegyúrjuk a vízzel, hogy egynemű masszát kapjunk. 

A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, majd tetszőleges formájú kekszeket szaggatunk.

A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk és 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük.



2022. február 28., hétfő

Lenmaglisztes joghurtos kocka

Van egy bevált lenmaglisztes sütim, itt található a receptje.  Ezt a sütit tuningoltam fel joghurtkrémmel. Finom és alakbarát. :) 


Lenmaglisztes joghurtos kocka

Hozzávalók:

A tésztához:
2 tojás
60 g zabpehelyliszt
40 g lenmagliszt
2 evőkanál kakaópor
egy csipet só
édesítőszer
fél tasak sütőpor
3 evőkanál olaj
1,5 dl víz

A joghurtkrémhez:
500 g krémes görög joghurt
édesítő ízlés szerint
12 g zselatin


Elkészítés:
A két egész tojást egy keverőtálba tesszük és géppel habosra verjük. Hozzáadjuk az édesítőt, majd beleöntjük a vizet, az olajat és mindent összekeverünk.
Egy másik tálban a zabpehelylisztet, a lenmaglisztet, a kakaót, a sütőport és a sót összevegyítjük. A kakaós lisztkeveréket beleöntjük a tojásos részbe és az egészet simára dolgozzuk.
A tésztát egy kisebb méretű kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A görög joghurtot ízlés szerint édesítjük.

A zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A zselatint elkeverjük 2-3 evőkanál joghurtkrémmel, majd hozzáadjuk a többi krémhez. Ezután a krémet a formában lévő lenmaglisztes sütire öntjük, majd hűtőbe tesszük dermedni.




2022. február 25., péntek

Tökmaglisztes-túrós morzsás pite

Próbálom csökkenteni a búzalisztet a sütikben. A tökmagliszttel már többször sütöttem és nekem bevált, nagy kedvencem lett. Ez a magliszt jellegzetes ízvilágot ad a sütiknek, ami ebben a pitében is érződik. Aki mer kísérletezni az új ízek irányába, az próbálja ki!



Tökmaglisztes-túrós morzsás pite

Hozzávalók:

A pitetésztához:

12 dkg liszt

4 dkg tökmagliszt

3 evőkanál eritrit

csipet só

1 tojás sárgája

6 dkg vaj

1 mokkáskanál sütőpor


A túrós töltelékhez:

250 g túró

2 evőkanál görög joghurt

édesítő ízlés szerint

1 tojás

1 teáskanál vaníliakivonat


Elkészítés:

A tésztához a lisztet, a tökmaglisztet, az eritritet, a csipet sót és a sütőport elkeverjük. Hozzáadjuk a vajat és elmorzsoljuk benne. Hozzákeverjük a tojássárgáját és tésztát gyúrunk belőle. 

A kapott tésztát kettévesszük. A nagyobbik részét piteforma méretűre nyújtjuk és beletesszük a formába. A tészta kisebbik részét betesszük falpackba csomagolva a fagyasztóba.

A töltelékhez jól elkeverjük a túrót a görög joghurttal, az édesítővel, a vaníliakivonattal és a tojással. 

A túrókrémet egyenletesen elterítjük a tökmaglisztes tésztaalapon. A tészta másik felét kivesszük a hűtőből, lereszeljük, majd meghintjük vele a túrókrémet. 

A pitét előmelegített sütőbe toljuk, és 35 perc alatt megsütjük. 



2022. február 20., vasárnap

Kávés-mandulás kocka

Az olaszoknál nagyon menő alapanyag a ricotta. Nincs karakteres íze, édes sütikhez kiválóan illik. Ezt én is nemrég fedeztem fel, mostanában kísérletezgetek vele. A kávérajongóknak nagyon ajánlom ezt a kávés ricottakrémes sütit.  A recept egyszerű, saját kreálmány.  :)



Kávés-mandulás kocka

Hozzávalók:

A tésztához:

5 dkg darált mandula

7,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

1 teáskanál sütőpor

csipet só

6 dkg eritrit

1 dl tej

1 tojás


A kávés ricottakrémhez:

25 dkg ricotta

6 dkg eritrit (por)

3-4 evőkanál kávé


A tetejére:

mandulahasábok


Elkészítés:

A tésztához a lisztet elkeverjük a darált mandulával, a liszttel, a csipet sóval és a sütőporral. Az eritritet a tojással kihabosítjuk, majd a tejet is hozzáadjuk. Ezután a mandulás lisztkeveréket is belekeverjük. A tésztát egy kisebb kivajazott kerámiaformába vagy tepsibe simítjuk, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. 

A krémhez a ricottát elkeverjük az eritrittel és a kávéval. A kihűlt mandulás tésztára rákenjük egyenletesen a krémet és megszórjuk mandulahasábokkal.