A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 2., péntek

Gesztenyekrémes piskótatekercs

Nálunk nagyon kedvelt a piskótatekercs, amit hagyományosan baracklakvárral készítünk. De rengeteg variációban készülhet, én most kakaós változatot sütöttem és mascarponés tejszínes gesztenyekrémmel töltöttem. Hihetetlenül finom. Karácsonyra is ajánlom, mert nagyon látványos. :)



Gesztenyekrémes piskótatekercs
Hozzávalók:
A piskótához:
6 tojás
6 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
2 evőkanál kakaó

A gesztenyekrémhez:
25 dkg gesztenyepüré
250 g mascarpone
1,5 dl habtejszín
1 tasak habfixáló
10 dkg porcukor

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habot. Ezután rászitáljuk a lisztet, a kakaóport majd laza mozdulatokkal belekeverjük. Egy gáztepsit sütőpapírral kibélelünk, majd a masszát egy spatulával egyenletesen rásimítjuk és előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

Robotgép segítségével a mascarponét kikeverjük a porcukorral, majd hozzákeverjük a gesztenyepürét. A tejszínből a habfixálóval kemény habot verünk és hozzáforgatjuk a gesztenyés mascarponés masszához.

A piskótát a sütőből kivéve pár percig hűlni hagyjuk, majd konyharuhára borítjuk. Lehúzzuk róla a sütőpapírt, és feltekerjük (így hagyjuk kihűlni). 
Ha kihűlt kitekerjük, megkenjük a gesztenyés krém kétharmadával és feltekerjük. A maradék krémmel bevonjuk a tekercs oldalát. Akár azonnal is szeletelhető. 


2016. november 14., hétfő

Villámgyors kakaós csiga (túrós tésztából)

Nagyon szeretjük a kakaós csigát. Most egy szupergyors változatát hoztam, melynek receptjét Gabriellánál találtam, de sok más oldalon is elérhető. Élesztő nélkül készül, nem kell keleszteni. A tésztájában túró van, de egyáltalán nem érződik rajta, viszont omlós, puha csigákat kapunk. Érdemes kipróbálni. :)


Villámgyors kakaós csiga (túrós tésztából)
Hozzávalók:
A túrós tésztához: 
25 dkg túró
25 dkg  liszt
fél dl tej
5 evőkanál olaj
10 dkg porcukor
csipet só
fél csomag sütőpor

A töltelékhez:
3 evőkanál olaj (a tészta kenéséhez a töltelék alá)
4 púpos evőkanál porcukor
2 evőkanál cukrozatlan kakaópor   

Elkészítés:
Botmixerrel a túrót és a porcukrot krémesre keverjük, fokozatosan hozzáadjuk a tejet, majd az olajat. Ezután kézzel beledolgozzuk a sütőporral és pici sóval elkevert lisztet és összegyúrjuk.

Enyhén lisztezett deszkán kinyújtjuk a tésztát téglalap alakúra (kb. 5 mm vastagra) és az olajjal vagy olvasztott vajjal lekenjük, majd megszórjuk a porcukor és a kakaópor keverékével. A tésztát feltekerjük és kb. 2 cm-es csigákat vágunk belőle.

A csigákat sütőpapíros tepsire tesszük és előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük.  A sütési idő függ a sütő típusától. Nekem gázsütőm van, 20 percig sütöttem, légkeveréses sütőben 10 perc alatt megsül.

Ne süssük túl, inkább maradjanak fehérebbek a csigák, hogy puhák maradjanak és a töltelék ne száradjon ki.

 

2016. augusztus 15., hétfő

Csokis-diós szelet - 2. blogszületésnapra

Örömmel tudatom mindenkivel, hogy tegnap volt a blogom 2. szülinapja. Hogy repül az idő! 2014 augusztusában indítottam útjára a blogomat, azóta pedig kisebb-nagyobb időközökkel teszem közzé a bejegyzéseket. Köszönöm, hogy olvastok, hogy rendszeresen visszajártok, hogy kommenteket írtok. Nélkületek nem lettem volna ilyen kitartó. Köszönöm, hogy éreztetitek, nem csinálom hiába a blogírást. Arra bátorítok mindenkit, hogyha kipróbál egy sütit a gyűjteményemből, akkor írja meg, hogy hogy ízlett. :)
Eddig 142 bejegyzést írtam és több mint 33900 oldalmegjelenítése van az oldalamnak, amire nagyon büszke vagyok. Voltak és lesznek is időszakok, amikor kevesebbet írok a blogra, de úgy tervezem, hogy folytatom az írást és hozom Nektek az új sütirecepteket. :)
A 2. blogszülinapot most nem tortával, hanem egy ellenállhatatlan diós szelettel szeretném megünnepelni. A dió, sárgabaracklekvár és csoki triója már bizonyított, gondolok itt a zserbóra, ez a süti is hasonlóan fergeteges. Próbáljátok ki, mert pillanatok alatt összedobható és tényleg isteni finom. :)


Csokis-diós szelet
Hozzávalók:
A tésztához:
150 g vaj
150 g cukor
4 tojás
200 g liszt
100 g dió
fél tasak sütőpor

Tölteni: 
sárgabaracklekvár

Csokimáz:
50 g vaj
80 g cukor
3 evőkanál kakaó


Elkészítés:
A tésztához robotgéppel a vajat a cukorral habosra keverjük, majd a tojásokat keverés közben egyenként hozzáadjuk. Egy külön tálban a diót, a lisztet és a sütőport összekeverjük, majd beleforgatjuk a vajas keverékbe és egyneművé keverjük a tésztát.

Egy püspökkenyérformát kivajazunk, kilisztezünk majd belesimítjuk a masszát és előmelegített sütőben megsütjük. Tűpróba!

Amikor megsült és kihűlt a sütemény, akkor kiborítjuk egy tálcára. Vízszintesen kettévágjuk  s az így kapott lapok közül az alsót jó vastagon megkenjük sárgabaracklekvárral, majd rátesszük a a másik lapot.

A mázhoz a hozzávalókat csomómentesre kikeverjük és a tűzön összefőzzük. Amikor jó nyúlós a máz, akkor rácsorgatjuk a diós sütemény tetejére és egy lapát segítségével elsimítjuk, hogy a csokiból mindenhová egyenletesen kerüljön.  Hagyjuk, hogy a máz megdermedjen és szeletelhetjük a süteményt.

2016. június 28., kedd

Kakaós-meggyes sütemény fehércsokoládés mascarpone krémmel


Gyümölcsszezon van, úgyhogy nincs megállás, jönnek a finomabbnál finomabb, igazi nyári, gyümölcsös sütemények. Egy kakaós-meggyes kevert sütit hoztam fehércsokoládés kémmel a tetején. A kakaós tésztához nagyon jól illik a meggy, a bónuszként rákent fehércsokis mascarpone krém pedig még ellenállhatatlanabbá teszi. A sütit bárki könnyen el tudja készíteni, ráadásul a tészta összeállítása is nagyon gyors. :) Próbáljátok ki! :)


Kakaós-meggyes sütemény fehércsokoládés mascarpone krémmel
A tésztához:
2 tojás
20 dkg cukor
10 dkg vaj
2 evőkanál kakaópor
1 kávéskanál fahéj
3 dl tej
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor

250-300 g meggy

A fehércsokoládés mascarpone krémhez:
15 dkg fehércsokoládé
2 dl habtejszín
25 dkg mascarpone

Díszítéshez:
kakaópor


Elkészítés:
A tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a vajat, s tovább habosítjuk. Egy keverőtálban a lisztet összekeverjük a kakaóporral, a fahéjjal és a sütőporral.  A kakaós-sütőporos lisztet hozzáadjuk a vajas-cukros résszel, majd jól összekeverjük és a masszát egy sütőpapírral kibélelt tepsibe simítjuk. A tészta tetejére rászórjuk a kimagozott meggyet, s 35-40 percig sütjük. Végezzünk tűpróbát! :)

A krémhez vízgőzön, fém keverőtálban folyamatos keverés mellett felolvasztjuk a fehércsokoládét 3 evőkanál tejszínnel, majd lassanként hozzáadjuk a többi tejszínt is. A vízgőzről levéve a fehércsokis tejszínt hagyjuk kihűlni. A kihűlt krémet gépi habverővel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a mascarponét, s azzal is habosítjuk. A krémet a kihűlt kakaós-meggyes sütire kenjük és a tetejét díszítésként kakaóporral megszórjuk.

2016. március 19., szombat

Kivis túrókocka

Kakaós piskóta krémes túrókrémmel és kiwivel. Egy kicsit le vagyok maradva a recept közzétételével, mert két héttel ezelőtt sütöttem. Könnyű túrós-gyümölcsös finomság, amit a kollégáim is nagyon dicsértek. Húsvétra is elkészíthető, mert egyszerű, finom és tavaszt idéző színével látványra sem utolsó. :)


Kiwis túrókocka
Hozzávalók:
A piskótához:
3 tojás
10 dkg cukor
3 evőkanál olaj
0,5 dl tej
fél csomag sütőpor
15 dkg liszt
2 evőkanál kakaópor

A túrós krémhez:
500 g túró
2 dl tejföl
1,5 dl habtejszín
12-15 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
10 g zselatin

A tetejére:
7-8 darab kivi
1 tasak tortazselé
3 dl víz
2 tasak vaníliás cukor

Elkészítés: 
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A tojás sárgáját a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk az olajat és a tejet.  Ezt követően beledolgozzuk a kakaóporral és sütőorral elkevert lisztet. Végül óvatosan  a tojások felvert habját is beleforgatjuk. A masszát kivajazott tepsibe (20 x 30 cm-es) öntjük és 20-25 percig sütjük. Tűpróba!

Ezután következik a töltelék elkészítése. A túrót a tejföllel, a cukorral, a vaníliás cukorral kikeverjük. A habtejszínt habbá verjük és ezt is hozzáadjuk a túrós keverékhez.  A zselatinra annyi vizet öntünk, hogy ellepje, kicsit hagyjuk duzzadni, majd lassú tűzön meglangyosítjuk. A túrókrémből egy kanálnyit hozzáverünk a zselatinhoz, majd hozzákeverjük a többi krémhez. 
A túrós tölteléket rákenjük a kakaós piskótára. 

A kiwiket meghámozzuk, majd kerek szeletekre vágjuk és rátesszük a túrókrémre. A vízben feloldjuk a vaníliás cukrot. A vaníliás vízzel elkészítjük a tortazselét a tasakon lévő leírás szerint és ráöntjük a kiwikre. A sütit hideg helyre tesszük dermedni, majd kockákra vágjuk.









2016. február 26., péntek

Reszelt túrós ~ Túrós-kakaós kocka

Omlós kakaós tésztaréteg között krémes túrótöltelék. A reszelt túróst gondolom, sokan ismeritek, én nagyon szeretem ezt a kakaós-túrós sütit. Még tavaly készítettem valamikor, a bejegyzés már egy ideje ott lapult a piszkozatok között, most megosztom Veletek a saját bevált receptemet. Csodás süti, ajánlom hétvégére mindenkinek! :)



Reszelt túrós ~ Túrós-kakaós kocka
Hozzávalók:
Tésztához: 
35 dkg liszt 
fél csomag sütőpor 
16 dkg porcukor 
20 dkg vaj/rama 
3 evőkanál kakaó 
1 tojás 
1 evőkanál tejföl

Töltelékhez: 
50 dkg túró 
15 dkg cukor 
1 tasak vaníliás cukor 
3 tojás 
3 evőkanál búzadara/keményítő 
1 citrom reszelt héja


Elkészítés:
A lisztet elmorzsoljuk a vajjal, hozzáadjuk a porcukrot, a sütőport, a kakaót, a tojást és a tejfölt. Majd alaposan összegyúrjuk, kettéosztjuk a tésztát, és fél órára a fagyasztóba tesszük. Ezt követően egy tepsit kikenünk vajjal, megszórjuk liszttel, és az aljára reszeltjük a kakaós massza felét.

A töltelékhez a túrót villával áttörjük, hozzákeverjük a tojássárgáját, a cukrot, a vaníliás cukrot, a búzadarát, a citrom reszelt héját. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, és végül hozzáforgatjuk a töltelékhez. Ezt a krémet eloszlatjuk egyenletesen a  tepsiben lévő tésztán, ráreszeljük a kakaós massza másik felét, és előmelegített sütőben körülbelül 30 perc alatt megsütjük.


2015. szeptember 21., hétfő

Körtés lepény

Sok körténk termett az idén. Szilvával párosítva főztem belőle többször gyümölcslevest, csináltam belőle kompótot, a múlt hétvégén meg lepényt sütöttem vele. A zamatos körtén kívül a sütibe túró is van, meg finom fűszerek, szóval nekünk nem okozott csalódást. :)

Körtés lepény
Hozzávalók:
A tésztához:
25 dkg liszt
1 cs. sütőpor
egy csipet só
12 dkg vaj
1 tojás
2 evőkanál kakaópor
5 evőkanál cukor
1-2 evőkanál tejföl

A töltelékhez:
3 tojás
250 g túró
250 g tejföl
100 g cukor
1 tasak vaníliás pudingpor
1 teáskanál gyömbér
fél teáskanál őrölt szegfűszeg
1 kg körte

Elkészítés: 
A tésztához a lisztet a sütőporral, a kakaóporral, a  csipet sóval, elkeverjük majd a vajjal elmorzsoljuk. Ezután hozzáadjuk a tojást, a cukrot, a tejfölt és összegyúrjuk. A tésztát kinyújtjuk, kivajazott tepsibe tesszük és előmelegített sütőben 12-14 percig elősütjük.  

A töltelékhez a tojásokat szétválasztjuk, és a fehérjékből kemény habot verünk. A sárgáját a túróval, tejföllel, cukorral, a pudingporral, és a fűszerekkel összedolgozzuk. Majd a végén óvatosan hozzáadjuk a tojások fehérjét. A krémet a tésztára öntjük.

A körtéket meghámozzuk, legyezőmintában bevagdossuk, és a krémre rakosgatjuk mintával felfelé. 200 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütjük, majd hűlni hagyjuk, és csak ezután szeleteljük.





2015. augusztus 31., hétfő

Márványos joghurtos sütemény


Egy csodás márványos-joghurtos sütit hoztam. Szerintem sokan ismeritek ezt a poharas sütit, amihez még mérleg sem kell. Egyszerű elkészíteni, mégis nagyon finom, tökéletes kávé mellé vagy csak úgy magában. Szívből ajánlom mindenkinek! :)




Márványos joghurtos sütemény
Hozzávalók:
  • 1 kis pohár joghurt
  • 2 pohár liszt
  • 1 pohár cukor
  • 0,5 pohár olaj
  • fél csomag sütőpor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 2 tojás
  • 1 csipet só
  • 2 evőkanál kakaópor

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk,a fehérjéket kemény habbá verjük egy csipet sóval, a sárgájákat habosra keverjük a cukorral és a joghurttal. Ezután hozzákeverem a sütőport, a vaníliás cukorot, a lisztet és az olajat. Végül beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. 

A sütőt előmelegítjük. A püspökkenyérformát kivajazzuk, lisztezzük. A tésztát kettévesszük, az egyik részbe belekeverünk 2 evőkanál kakaóport és beleöntjük a formába. Ezután a maradék sima tésztát is beleöntjük. A spatulát végighúzzuk a masszába, ettől lesz márványos. Kb. 40-45 perc alatt megsütjük (tűpróba!). Ha langyosra hűlt, kivesszük a formából. 

2015. augusztus 23., vasárnap

Szülinapra - Vaníliakrémes-mascarponés torta

Ez a torta anyukám szülinapjára készült, aki július végén lett 63 éves. Anya nagyon örült a tortának, s nem csak neki, hanem az egész családnak nagyon ízlett. Igazi krémes torta. :)


Vaníliakrémes-mascarponés torta 
Hozzávalók:
A piskótához:
6 tojás
6 evőkanál tej
16 dkg liszt
4 dkg kakaópor
15 dkg cukor
10 dkg vaj
1 csomag sütőpor

A vaníliakrémhez:
1 csomag vaníliás pudingpor
4 dl tej
15 dkg cukor
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
1 csomag zselatinfix (dr.oetker)
A díszítéshez:
1 evőkanál kakaópor

Elkészítés:
A tojások sárgáját és a fehérjét szétválasztjuk. A fehérjét habbá verjük.
A sárgáját a cukorral fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk a vajat, a tejet, s jól elkeverjük. Ezután beletesszük a kakaóval  és a sütőporral elkevert lisztet, ezzel is összedolgozzuk. Majd elveszünk egy keveset a felvert habból, fellazítjuk vele a masszát, és végül óvatosan belekeverjük a maradék habot.
Közben a sütőt előmelegítjük.  A tortaforma (22 cm-es) alját kibéleljük sütőpapírral. Az oldalára nem kell rakni, nem kell vajazni és lisztezni sem, mert akkor nem jön fel a tészta. Beleöntjük a masszát, és kb. 30 perc alatt készre sütjük.
A habtejszínt 8 dkg cukorral felverjük, közben beletesszük a zselatinfixet. A pudingport a maradék cukorral  és egy pici tejjel kikeverjük, majd a többi tejjel pudingot főzünk. Ha kész kihűtjük.
A kihűlt pudingba belekeverjük a mascarponét, majd óvatosan beleforgatjuk a felvert tejszínhabot. A krémet betesszük egy-két órára dermedni a hűtőbe.
A kakaós piskótalapot kettévágjuk, megkenjük a vaníliás-mascarponés krém felével, a maradékot pedig a tetejére kenjük. Díszítésként kakaóporral megszórjuk.