2020. július 31., péntek

Kapros-túrós lepény diétásan

A kapros-túrós lepény megosztó sütemény, hiszen egyszerre finoman sós és édes, ráadásul a kapor igen intenzív ízt ad neki. Körülbelül 10 éve ettem utoljára ilyen sütit, és már egy ideje terveztem, hogy én magam is elkészítem. Ez  egy diétás változat, az alsó "tésztaréteg" hiányzik, ez azonban semmit nem von le az ízéből. Nincs benne cukor és liszt, így bűntudat nélkül fogyaszthatunk belőle több kockát is.



Kapros-túrós lepény diétásan
Hozzávalók:
A túrós részhez:
50 dkg túró
3 evőkanál folyékony édesítő
2 egész tojás
1 tojásfehérje
30 g keményítő
kevés só
2 dl tejföl
1 csokor aprított kapor

A tetejére:
1 tojássárgája
2 evőkanál tejföl
pici só

Elkészítés:
A tepsit kivajazzuk és kilisztezzük.
A tojásokat kettéválasztjuk. A három tojásfehérjét kemény habbá verjük. A két tojássárgáját hozzáadjuk a túróhoz, majd botmixerrel krémesítjük. Ezután hozzáadjuk a sót, az édesítőt, a tejfölt és alaposan elkeverjük. Végül a keményítőt  és a finomra aprított kaprot is belekeverjük. A kapros túrómasszába óvatos mozdulatokkal beleforgatjuk a felvert tojáshabot. A tésztát az előkészített tepsibe önjük és elsimítjuk. A tojássárgáját elkeverjük a tejföllel és a sóval, majd lekenjük vele a sütemény tetejét. Előmelegített sütőbe toljuk és körülbelül 35 perc alatt megsütjük, majd kockákra vágva tálaljuk.


7 megjegyzés:

  1. Bátor leszek, kipróbálom, csak küldj egy nagy szeletet... :-)))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta! Csak az a kár, hogy idén kevés a kapor 😊

    VálaszTörlés
  3. Nahát! Anyukámtól hasonló receptem van. Eszembe se jutott volna kihagyni a tésztaréteget. Pedig logikus. Nagyon szépek a képek is.
    https://korsocska.blogspot.com/2017/06/kapros-turos-lepeny.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Tényleg hasonló két recept! És milyen guszta a Tiéd is! :)

      Törlés
  4. Szép szeletkék, szép fotók! :-) Én még most sem mertem a kapros túrót édesen kipróbálni, pedig évek óta tervezem kaporidényben. De csak sósan tudom elképzelni... Úgy viszont nagyon szeretem, a kapros-túrós lepény örök kedvenc.

    VálaszTörlés
  5. Köszi, Gerdi! Egyszer próbáld ki édesen is! Lehet, hogy úgy is megszereted. :)

    VálaszTörlés