2020. július 21., kedd

Áfonyás kekszes süti (sütés nélkül)

A múlt hét az áfonya bűvöletében telt. Két áfonyás sütit is készítettem, ez a kekszes a hétvégi desszertünk volt ebéd után. Amellett, hogy finom és könnyed, nem kell sütni, így nyári meleg napokon ideális választás, ha valamilyen nasit szeretnénk. Korpovitot használtam hozzá, de nyugodtan készíthetjük édesebb vajas keksszel is, továbbá az áfonyát lecserélhetjük más gyümölcsre, eperre vagy málnára. Ebből a mennyiségből 8 szelet lett.




Áfonyás kekszes süti (sütés nélkül)
Hozzávalók: 
120 g Korpovit keksz (vagy édes vajas keksz)
Krémhez:
150 g áfonya
400 g görög joghurt
2 dl habtejszín
édesítő ízlés szerint
15 g zselatin
Díszítéshez: 
pár szem áfonya


Elkészítés:
A keksz felével kirakjuk a kerámia forma alját, majd elkészítjük a krémet.
A habtejszínből gépi habverő segítségével kemény habot verünk.
Az áfonyát megmossuk, egy kicsit botmixerrel pürésítjük. Az áfonyapürét ízlés szerint édesítjük, majd gázra tesszük és 3-4 perc alatt összefőzzük. A kihűlt áfonyaszószt elkeverjük a görög joghurttal, majd hozzáforgatjuk a tejszínhabot is. Ha szükséges, még édesíthető a krém.
A zselatint megduzzasztjuk egy kevés vízben, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A zselatinba belekeverünk az áfonyás krémből 2-3 kanállal, majd ezt hozzákeverjük a maradék krémhez. 
A formában várakozó kekszekre ráöntjük a krémet, majd hűtőbe tesszük fél óra, hogy kissé megdermedjen a krém. Ha már nem folyékony az áfonyás krém, akkor a maradék keksszel kirakjuk a tetejét és egy éjszakára visszatesszük a hűtőbe, hogy a keksz megpuhuljon. 


5 megjegyzés:

  1. Nyár idején (de nem csak) nálunk is készülnek az ehhez hasonló sütés nélküli sütemények. Jól lehűtve milyen jól tud esni a hőségben. :)
    Guszta lett.

    VálaszTörlés
  2. Finom könnyű desszertetek volt, nagyon guszta 😀

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki, és azok az áfonyaszemek...! Szeretjük! Erdélyben mindig jóllakunk vele, de most még nem érett, a Hargitán épp virágzott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Mi is nagy rajongói vagyunk az áfonyának. :)

      Törlés