2017. október 2., hétfő

Túrós-meggyes kuszkusztorta - diétás

Az egészséges étrend jegyében a kuszkuszt nagyon megszerettem, elkészítése gyors és egyszerű. Általában sós köretként vagy saláta alapanyagként használom. Múlt héten kísérleteztem, édességet készítettem belőle, ezt a túrós-meggyes kuszkusztortát. A végeredmény egy teljesen egyszerű, finom, diétás édesség lett. A jövőben is megsütöm majd más gyümölccsel. :)


Túrós-meggyes kuszkusztorta
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
10 dkg kuszkusz
4 kisebb házi tojás
25 dkg túró
1 dl víz
5 evőkanál eritrit (vagy cukor)
5-10 dkg meggy

Elkészítés:
Először a kuszkuszt egy tálba öntjük, felforraljuk az 1 dl vizet, majd ráöntjük a kuszkuszra és hagyjuk állni hagyni nagyjából 15 percig.
Közben a túrót, a 4 tojás sárgáját az eritrittel kikeverjük. Ezután a kuszkuszhoz keverjük. A tojásfehérjéket pici sóval felverjük, majd a kuszkuszhoz adjuk. A tésztához hozzáadjuk a meggy egy részét. Ezután a masszát egy 18 cm-es tortaformába öntjük, majd kirakjuk a tetejét a maradék meggyszemekkel. A sütőt 180 fokra előmelegítjük és körülbelül 30 perc alatt készre sütjük. 



2 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, guszta lett! Gratulálok a kreativitásodhoz, a képeket nézve jó döntés volt a kuszkusz édes változathoz való felhasználása :-)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm. :)Nagyon jó döntés volt, finom süti lett a kuszkuszból.

    VálaszTörlés