2020. június 2., kedd

Epres túrókrémtorta 🍓


🍓 Imádom az epret! 🍓 Csak úgy önmagában egyszerre rengeteget meg tudok enni belőle és süteménybe is szívesen használom. A pünkösdi hosszú hétvégén ezt a túrós csodát készítettem friss eperrel. Könnyű gyümölcsös finomság, ami cukormentes, fehér liszt mentes, szóval az alakunkat se bántja. Ráadásul még mutatós is. 




Epres túrókrémtorta
Hozzávalók: (20 cm-es tortaformához)
Kakaós piskótához:
4 tojás
3 evőkanál mandulaliszt
1 evőkanál kakaópor
4 evőkanál eritrit

Epres túrókrémhez:
500 g túró
300 g eper
200 ml habtejszín (Milli 35 % zsírtartalmút használtam)
édesítő ízlés szerint
15 g zselatin

Dekorációhoz:
oldalához: 15-20 dkg eper
tetejére: 15-20 dkg eper

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk és a sárgájákat az eritrittel habosra keverjük. Ezután a tojásfehérjékből kemény habot verünk, majd óvatosan hozzáforgatjuk az édes tojássárgájás részhez. A mandulalisztet és a kakaót összevegyítjük, majd belekeverjük. A kakaós piskótamasszát egy 20 cm-es tortaformába öntjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!)

A kakaós piskótát a tortaformába hagyjuk kihűlni. Az megmosott epreket félbevágjuk. Miután kihűlt a piskóta a tortakarika oldalát félbe vágott eprekkel körberakosgatjuk.

A túrót áttörtjük. A hideg habtejszínből kemény habot verünk. Az epret botmixerrel pürésítjük. A túróhoz hozzáadjuk az eperpürét és az édesítőt, majd botmixerrel összedolgozzuk az egészet. Ezután az epres túrókrémhez hozzáforgatjuk a felvert tejszínhabot. A kimért zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A zselatint elkeverjük 2-3 evőkanál epres túrókrémmel, majd hozzáadjuk a többi krémhez. Ezután a krémet a tortaformában lévő piskótára öntjük és elsimítjuk. A tortát  hűtőbe tesszük dermedni. Az a legjobb, ha egy éjszakát tölt a hűtőben. Másnap óvatosan eltávolítjuk a tortakarikát és a torta tetejét friss eperrel díszítjük.




2020. május 31., vasárnap

Mandulás-rozmaringos kekszek lenmaggal

A rozmaring egy igen karakteres zöldfűszer, amit nagyon szeretek. Korábban már sütöttem rozmaringos ropogtatnivalókat, nagyon ízlett a rozmaringos-sajtos tallér és sajtos-rozmaringos tönkölyrúd is.  Az alábbi kekszekben a rozmaring aromája mellett a mandula, a sajt és a lenmag kellemes harmóniája dominál. Legközelebb dupla adagot csinálok, mert annyira ízlett. Ebből a tésztamennyiségből 38 db keksz lett.



Mandulás-rozmaringos kekszek lenmaggal
Hozzávalók:
80 g teljes kiőrlésű liszt
50 darált mandula
1 teáskanál só
1 evőkanál lenmag
1 evőkanál szárított rozmaring 
30 g sajt
3 evőkanál olaj
3 evőkanál víz
1 tojás

Elkészítés:
Egy nagy tálba kimérjük a teljes kiőrlésű lisztet és a mandulát. Hozzáadjuk a sót, a lenmagot, a rozmaringot és a sajtot.  Mindent összekeverünk. A száraz részhez hozzáadjuk az olajat, a vizet, a tojást és az egészet összegyúrjuk. A tésztát 1 órán át pihentetjük. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk, majd négyzet alakúra szaggatjuk. A kekszeket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk és előmelegített sütőben 10-15 perc alatt megsütjük. Akkor jó, ha már pirul a kekszek alja.



2020. május 29., péntek

Meggyes-mákos püspökkenyér

A "fagyasztó kievő" időszak idején sütöttem ezt a könnyen elkészíthető kevert sütit. Ahogy a kevert sütiknél lenni szokott, ez sincs túlbonyolítva. A meggy jó barátságot ápol a mákkal, ebből következően tényleg finom sütiről van szó. Sajnos csak két fotó született róla. Ennek oka, hogy miután elkészült és kihűlt a süti, már neki is álltunk falatozni, így nem volt idő sokáig fotózgatni.


Meggyes-mákos püspökkenyér
Hozzávalók:
A kevert tésztához:
220 g liszt
120 g vaj
1 dl tej
120 g cukor
2 tojás
70 g darált mák
1 csomag sütőpor
1 citrom reszelt héja

kb. 10 dkg magozott meggy

Elkészítés:
A vajat a cukorral krémesre keverjük. Ezután hozzáadjuk egyesével a két tojást, majd azokkal tovább habosítjuk. Hozzáöntjük a tejet. 
Egy másik tálba kimérjük a lisztet, a mákot, majd belekeverjük a sütőport és a reszelt citromhéjat. A száraz hozzávalók elegyét beleöntjük a nedves  részbe, majd csomómentesre keverjük. 
Egy püspökkenyérformát sütőpapírral kibélelünk, majd a mákos tésztát beleöntjük. A fagyasztott meggyet lecsöpögtetjük és a mákos tészta tetejére potyogtatjuk. Előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Tűpróbát végzünk, mielőtt kivesszük.


2020. május 25., hétfő

Epres túrótorta mandulás piskótával (liszt nélkül)

Észrevehettétek, hogy nagyon sokszor posztolok gyümölcsös túrós süteményeket illetve tortákat. Én nagyon szeretem az ilyenféle könnyű finomságokat. Ezt az epres túrótortát is imádtam! Ehhez még fagyasztott epret használtam, akkor még nem volt szezonja a gyümölcsnek. Friss eperrel is megcsinálom, mert isteni finom és bűntudat nélkül fogyasztható.




Epres túrótorta mandulás piskótával (liszt nélkül)
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál mandulaliszt
2 evőkanál eritrit

Az epres túrókrémhez:
250 g túró
250 g görög joghurt
150 g eper
édesítő ízlés szerint
12 g zselatin

Díszítéshez:
kevés pirított mandulapehely

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel habosra keverjük, a fehérjéből pedig kemény habot verünk. Az eritrites tojássárgába beleforgatjuk a tojáshabot, majd beleszórjuk a mandulalisztet és óvatosan mozdulatokkal elkeverjük. Egy 18 cm-es tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük, majd a mandulás piskótamasszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A túrót, a görög joghurtot botmixer segítségével krémesítjük, majd ízlés szerint édesítjük. Az epret pürésítjük, majd belekeverjük a túrókrémbe. A kimért zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk és az epres túrókrémhez keverjük. A krémet a kihűlt mandulás piskótára öntjük. A torta tetejét pirított mandulapehellyel díszítjük, majd hűtőbe tesszük dermedni.



2020. május 22., péntek

Tejfölös túrótorta meggyel

A fagyasztó-ürítő projekt keretében egy adag meggy felhasználáshoz kellett kitalálnom valamit. Ezt a finomságot kreáltam. Nagyon könnyen elkészíthető túrótorta, ami krémes és szénhidrátot is alig tartalmaz.


Tejfölös túrótorta meggyel
Hozzávalók:
A túrókrémhez:
450 g túró
2 tojás
édesítő ízlés szerint
1 evőkanál vaníliakivonat
50 g tejföl
2 evőkanál keményítő

A tejfölös krémhez:
250 g tejföl
édesítő ízlés szerint
1 tojás
2 kiskanál keményítő

A tetejére:
150 g meggy 

Elkészítés:
Egy 18 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk.
A túrót egy tálba tesszük, hozzáadjuk a vaníliakivonatot, az édesítőt, a tejfölt és a tojásokat.  Az egészet botmixer segítségével krémesre keverjük. A túrókrémbe a keményítőt belekeverjük, majd belesimítjuk a kivajazott tortaformába. 
A tejfölt kikeverjük az édesítővel és a tojással. Végül belekeverjük a keményítőt. Az édes tejfölt ráöntjük a túrókrém tetejére, és elsimítjuk. A torta tetejére magozott meggyet teszünk és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.



2020. május 16., szombat

Banánkrémes kocka

Ha könnyű desszertet szeretne valaki, akkor ajánlom ezt a kakaós-banános kevert sütit banánkrémmel a tetején.  Még a járványidőszak előtti hétvégén készítettem és nagy sikere volt. A süti teteje banánkarikákkal díszíthető, nálam ez most idő hiányában elmaradt.



Banánkrémes kocka
Hozzávalók:
Kevert tésztához:
2 tojás
1 kis banán (120 g)
10 dkg cukor
5 dkg vaj
3 evőkanál olaj
20 dkg liszt
1/2 tasak sütőpor
1,5 evőkanál kakaópor
0,5 dl tej

A banánkrémhez:
1 tasak banános pudingpor
3 dl tej
4 evőkanál cukor
250 g mascarpone

Elkészítés:
A banánt botmixerrel pürésítjük. A vajat felolvasztjuk.
Az egész tojásokat a cukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk a felolvasztott vajat és az olajat. Ezután a tejet és a pürésített banánt is hozzáadjuk és összekeverjük.
Egy másik tálban a lisztet, a kakaóport és a sütőport elvegyítjük. A kakaós lisztkeveréket hozzáadjuk a nedves részhez majd az egészet alaposan összedolgozzuk. 
A kakaós-banános masszát kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük. Körülbelül 25 perc a sütési idő.
A banános pudingport elkeverjük a cukorral és a tejjel, azután sűrű pudingot főzünk. A meleg banános pudingba belekeverjük a mascarponét. A krémet rásimítjuk a kihűlt tésztára. Hagyjuk, hogy kicsit dermedjen a banánkrém, utána kockázzuk a süteményt.