2020. május 25., hétfő

Epres túrótorta mandulás piskótával (liszt nélkül)

Észrevehettétek, hogy nagyon sokszor posztolok gyümölcsös túrós süteményeket illetve tortákat. Én nagyon szeretem az ilyenféle könnyű finomságokat. Ezt az epres túrótortát is imádtam! Ehhez még fagyasztott epret használtam, akkor még nem volt szezonja a gyümölcsnek. Friss eperrel is megcsinálom, mert isteni finom és bűntudat nélkül fogyasztható.




Epres túrótorta mandulás piskótával (liszt nélkül)
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál mandulaliszt
2 evőkanál eritrit

Az epres túrókrémhez:
250 g túró
250 g görög joghurt
150 g eper
édesítő ízlés szerint
12 g zselatin

Díszítéshez:
kevés pirított mandulapehely

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel habosra keverjük, a fehérjéből pedig kemény habot verünk. Az eritrites tojássárgába beleforgatjuk a tojáshabot, majd beleszórjuk a mandulalisztet és óvatosan mozdulatokkal elkeverjük. Egy 18 cm-es tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük, majd a mandulás piskótamasszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A túrót, a görög joghurtot botmixer segítségével krémesítjük, majd ízlés szerint édesítjük. Az epret pürésítjük, majd belekeverjük a túrókrémbe. A kimért zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk és az epres túrókrémhez keverjük. A krémet a kihűlt mandulás piskótára öntjük. A torta tetejét pirított mandulapehellyel díszítjük, majd hűtőbe tesszük dermedni.



3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. A túrótorták, túrós sütemények nekünk is nagy kedvenceink. Nagyon guszta lett a tiéd, biztos nagyon finom és könnyed lett az eperrel. Most én is szívesen falatoznék belőle 😃

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Katalin! Nekem is jól jönne most egy szelet, de sajnos már elfogyott. 😃

      Törlés