A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcsös süti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcsös süti. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. július 11., szombat

Meggyes pite

És akkor jöjjön a meggyes pite, amit szinte mindenki szeret. Mi is, nagyon! Az öcsém egyenesen függője ennek a sütinek.  Már többször készítettem, úgyhogy abszolút megkapta a bevált jelzőt. Azt gondolom, hogy ez az a süti, amit tényleg nem lehet abbahagyni, olyan finom. :)


Meggyes pite
Hozzávalók: (20x30-as tepsihez)
A tésztához:
40 dkg liszt
25 dkg vaj
12 dkg cukor
2 evőkanál tejföl
1 tojássárgája
1 csomag sütőpor
egy csipet só
egy citrom reszelt héja

A töltelékhez:
1 kg meggy
3-4 evőkanál cukor
1 teáskanál fahéj
4 evőkanál búzadara

A kenéshez:
1 tojás sárgája

Elkészítés:


A lisztet a sütőporral egy nagyobb tálba szitáljuk, hozzáadjuk a cukrot, a tojássárgáját, a vajat kockára vágva, a tejfölt, a sót, a reszelt héját. Az egészet addig gyúrjuk, míg teljesen összeáll a tészta. Frissentartó fóliába csomagoljuk, és 1-2 órára a hűtőbe tesszük.

Míg a tészta pihen, addig a meggyet alaposan megmossuk, és kimagozzuk. Miután kimagoztuk, kinyomkodjuk a levét. 

A tésztát miután eleget pihent, kivesszük a fóliából, lisztezett deszkán átgyúrjuk, majd kétfelé vágjuk, és tepsi méretűre nyújtjuk. A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük és a kinyújtott tésztát lazán feltekerve a sodrófára, ráfektetjük a tepsire. A tésztát megszórjuk két marék búzadarával, hogy legyen, ami felszívja a meggy még megmaradt levét, és ne ázzon el a tészta. Ezután rátesszük a kinyomkodott meggyet, megszórjuk a maradék búzadarával, a cukorral és a fahéjjal.

Kinyújtjuk a tészta másik felét, és ráfektetjük a meggy tetejére. Egy tojássárgájával lekenjük, és villával megszurkáljuk. Előmelegített sütőbe tesszük, és készre sütjük.
Miután megsült, egy kicsit hagyjuk hűlni, majd kockákra vágjuk, a tetejét porcukorral megszórjuk.
 


2015. július 6., hétfő

Mascarponés meggytorta

Nálam továbbra is készülnek a meggyes sütik, idén már többször sütöttem meggyes pitét, tegnap pedig ezt az isteni mascarponés meggytortát készítettem. Az ötlet innen jött, a receptet teljesen átalakítottam. A piskóta, amibe fahéj is került nagyon levegősre sikeredett, a kissé savanykás fahéjas meggykrémet pedig megkoronázza a selymes tejszínes mascarponés krém.  Ezzel a mesés tortával nevezek Marti M meggyes blogjátékára. Igazán érdemes bekapcsolni miatta a sütőt! :)


Mascarponés meggytorta
Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
10 dkg rétesliszt
10 dkg cukor
2 evőkanál tej
fél csomag sütőpor
1 teáskanál fahéj

A meggykrémhez:
50 dkg meggy
1 teáskanál fahéj
2 tasak vaníliás pudingpor
4 evőkanál cukor (ízlés szerint lehet több is)

Mascarponés krémhez:
2 dl habtejszín
25 dkg mascarpone
1 tasak vaníliás cukor
10 dkg porcukor
1 tasak expressz zselatinfix

A díszítéshez:
kb. 10 dkg kimagozott meggy


Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját a cukorral habosra keverjük, a fehérjéből kemény habot verünk.  A tojássárgás részhez hozzáadjuk a fahéjat, a két kanál tejet és beleszitáljuk a sütőporral elvegyített lisztet. A masszába óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. A piskótatésztát kivajazott, kilisztezett tortaformába (22 cm) öntjük. Előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük (tűpróba).

Elkészítjük a meggykrémet. A meggyet megmossuk, kimagozzuk és botmixerrel összepürésítjük. A vaníliás pudinghoz hozzáadjuk a cukrot és a meggyes péppel felfőzzük. A krémet fahéjjal fűszerezzük és ráöntjük a kihűlt piskótára.

A habtejszínt kissé verni kezdjük, majd hozzáadjuk a expressz zselatinfixet és tovább verjük, amíg kemény habot kapunk. A mascarponét a vaníliás cukorral, a porcukorral kikeverjük és óvatosan beleforgatjuk a tejszínhabot. Az így kapott krémet a kihűlt meggyes rétegre simítjuk.  A tortát tetszés szerint magozott meggyszemekkel díszítjük. Hűtőbe tesszük, majd tálaljuk.


2015. július 4., szombat

Joghurtos málnatorta



Július van, a bogyós gyümölcsök érésének fő időszaka, közülük is a málna az egyik kedvencem. Most jöjjön egy könnyű, joghurtos málnatorta, ami a kertünkben termett málnából készült. Ha nem akarjátok a hőség miatt bekapcsolni a sütőt, hogy piskótát süssetek, akkor készítsetek kekszalapot, öntsétek rá a joghurtos málnakrémet és mehet is a hűtőszekrénybe dermedni. Egy igazán gyümölcsös, krémes finomság, ami nem utolsósorban hűsítő is. :)


Joghurtos málnatorta
Hozzávalók:
A piskótához:
3 tojás
3 evőkanál cukor
2 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor

A krémhez:
4 dl natúr joghurt (2 kis pohár)
10 dkg porcukor
40 dkg friss málna + néhány szem a díszítéshez
2 dl hideg habtejszín
20 g zselatin


Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Végül beleforgatjuk a kakaóporral elkevert lisztet is.

A masszát kivajazott, kilisztezett 22 cm-es tortaformába öntjük, előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük (tűpróbával ellenőrizzük!).

A krém elkészítése. 30 dkg málna összepürésítünk, hozzáadjuk a joghurtot, a porcukrot és a keményre vert tejszínhabot. A zselatin hideg vízben megduzzasztjuk, lassú tűzön meglangyosítjuk majd hozzákeverjük a málnás-joghurtos krémhez. A krémbe beleszórjuk a maradék málnát (10 dkg).

A málnás krémet a megsütött tortalapra töltjük, hűtőszekrénybe tesszük dermedni. Tálalás előtt friss  málnával díszítjük.



2015. július 1., szerda

Fahéjas piszkés/egreses omlós pite

Az egres más néven piszke vagy pöszméte kissé fanyar ízű gyümölcs, nem túl népszerű, sokan nem szeretik. Jómagam is nagyon sokáig ezt a tábort erősítettem, de mára buzgó híve lettem.  Nagyon egészséges, sok C-vitamin van benne és az emésztésnek is jót tesz. Mostanában többször készítettem belőle szószt, a hétvégén meg egy finom omlós pitét. Nagyon finomra sikeredett, egy nap alatt elfogyott az egész. Ha szeretitek ezt a különleges ízű bogyós gyümölcsöt, akkor érdemes kipróbálnotok. :)



Fahéjas piszkés/egreses omlós pite
Hozzávalók:
Az omlós tésztához:
30 dkg liszt (nálam fele rozsliszt volt)
csipet só
20 dkg hideg vaj
1 tojás sárgája
10 dkg cukor
1 teáskanál sütőpor
2-3 evőkanál hideg víz

A tésztára: (Azért, hogy felvegye a sülés során keletkező levet.)
1 marék búzadara

Töltelékhez:
25 dkg egres/piszke
5 dkg cukor
2 dkg étkezési keményítő
1 kiskanál fahéj


Elkészítés: 
A liszthez keverjük a sütőport, a sót, majd hozzáadjuk a hideg vajat, és az ujjunkkal gyorsan összemorzsoljuk (nem szabad túldolgozni).  Hozzáöntjük a cukrot, az egy tojássárgáját és a vizet, és csak annyira dolgozzuk össze, hogy összeálljon. A tésztát fóliába csomagolva 20 percig a hűtőben pihentetjük.

Egy nagy tálban az egrest összeforgatjuk a cukorral, a fahéjjal és a keményítővel. A piteformát kivajazzuk, kilisztezzük. A tészta kétharmadát kinyújtjuk, kibéleljük vele a piteformát és megszórjuk búzadarával, majd a fahéjas piszkét ráöntjük. A maradék tésztát kinyújtjuk, hosszú csíkokat vágunk belőle, majd a sütemény tetejét berácsozzuk. Előmelegített sütőben 200 C-on 40-45 perc alatt megsütjük. Porcukorral megszórva tálaljuk. 



2015. június 27., szombat

Vizes piskóta meggyel



A meggyszezonban mi mást lehetne sütni, mint meggyes sütit. Gabriellánál megláttam a vizes piskóta receptjét, azt sütöttem meg meggyel. Régen én is készítettem vizes piskótát, csak elvesztettem a receptjét. Én hideg vízzel csináltam régen is és most is. A recept nagyon jó, a süti nagyon légiesre, könnyűre sikeredett, úgyhogy alkalmazni fogom más gyümölccsel is. :)



Vizes piskóta meggyel
Hozzávalók: (20x30 cm-es tepsihez)
4 tojás
15 dkg porcukor
20 dkg rétesliszt
fél csomag sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
1 citrom reszelt héja (kezeletlen)
8 evőkanál víz

20-30 dkg meggy
2 evőkanál liszt

Elkészítés:
A tojások sárgáját habosra keverjük a porcukorral. Hozzákeverjük a vaníliás cukrot, a citrom reszelt héját és hozzáadjuk apránként a vizet is.

A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A lisztet összekeverjük a sütőporral, hozzákeverjük a tojássárgás masszához, majd hozzáadunk a felvert tojásfehérjéből egyik kicsit, hogy lazítsuk a masszát, végül hozzáforgatjuk óvatosan a többi tojáshabot is. 

A tésztát egy kivajazott, kilisztezett tepsibe öntjük. A megmosott, kimagozott, lecsöpögtetett meggyet megforgatjuk 2 evőkanál lisztben és rápotyogtatjuk a tésztára.

Előmelegített 170 fokos sütőben kb. 15-20 percig sütjük.
A tetejét vaníliás porcukorral meghintjük a szeletelve tálaljuk. 

2015. június 20., szombat

Epres-vaníliaszelet bodzazselével

Eper, eper! Nálunk az eperről szólt az elmúlt néhány hét. Sokat fogyasztottunk ebből az isteni gyümölcsből, néhányszor sütibe is került, amit a blogra is feltettem. Most ismét epres süteményt hoztam, friss gyümölccsel szerintem az utolsót. Múlt hétvégén még tudtam venni epret, vasárnap pedig elkészítettem belőle ezt a vaníliaszeletet. Ma már nem láttam epret a piacon, sajnos vége van a szezonjának.  De nem kell búsulni, helyette itt van a málna, azzal is elkészíthető ez a finomság. Megjegyzem, hogy az eper és a bodza nagyon jól harmonizál, ha esetleg tudtok még epret szerezni feltétlenül próbáljátok ki. A bodzazselét én házi bodzaszörpből készítettem. Idén háromszor is csináltam bodzaszörpöt, még télire is tettem el. A bodzaszörpöt és az epret is imádom, ezt a két finomságot ötvöztem a vaníliával, az eredmény pedig csodás lett. :)



Epres-vaníliaszelet bodzazselével
A piskótához:
4 tojás
15 dkg cukor
15 dkg liszt
fél csomag sütőpor
3 evőkanál olaj
4 evőkanál tej
2 evőkanál kakaópor

A vaníliakrémhez:
1 tasak vaníliás pudingpor
4 dl tej
6 evőkanál cukor (ízlés szerint)
1 kis doboz 20 %-os tejföl

A bodzazseléhez:
2,5 dl hígított bodzalé (vízzel hígított bodzaszörp)
fél kiló eper
1 csomag színtelen tortazselé


Elkészítés:
A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A sárgáját a cukorral habosra keverjük. A fehérjét kemény habbá verjük.  Egy külön tálba összekeverjük a kakaót, a sütőport és a lisztet.  A cukros sárgájához hozzáöntjük az olajat,a tejet majd fakanállal hozzákeverjük a kakaós-sütőporos lisztet. A masszába beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. 

Sütőpapírral kibélelt tepsiben, előmelegített sütőben 170 fokon kb. 10-12 percig sütjük, majd hagyjuk kihűlni. A vaníliakrémhez a pudingot a tejjel és a cukorral a szokásos módon elkészítjük, sűrűre főzzük, majd hozzáadjuk a tejfölt. A kihűlt piskótára rákenjük a krémet, sűrűn  kirakjuk eperrel. A tetejére bodzazselét készítünk  a zacskóján lévő leírás szerint. Pár órára hűtőbe helyezzük.