A következő címkéjű bejegyzések mutatása: joghurttorta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: joghurttorta. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 7., vasárnap

Mákos-eperjoghurtos torta

Aki követi a blogomat, az tudja, hogy nagyon szeretem a joghurtos-gyümölcsös sütiket. Ez a torta finom mákos piskóta, rajta pedig annál is finomabb eperjoghurtos krém. Fagyasztott gyümölcsből készült, így a dekorációt most mellőztem. A torta külseje szerény, de isteni jó. 


 

Mákos-eperjoghurtos torta

Hozzávalók:

Mákos piskótához:

4 tojás

4 evőkanál eritrit

2 evőkanál liszt

2 evőkanál darált mák

Az eperjoghurtos krémhez:

400 g eper ( nálam fagyasztott)

250 g mascarpone

200 g görög joghurt

édesítő ízlés szerint

20 g zselatin

Elkészítés:

A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel habosra keverjük, a fehérjét pedig kemény habbá verjük. Az eritrites tojássárgába beleforgatjuk a tojáshabot, majd hozzáadjuk a lisztet, a darált mákot, majd óvatosan mozdulatokkal elkeverjük. A mákos piskótamasszát kivajazott, kilisztezett tortaformába simítjuk. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A fagyasztott epret hagyjuk kiengedni, majd botmixerrel pürésítjük. A mascarponéhoz hozzáadjuk az eperpürét és az édesítőt, majd botmixerrel összedolgozzuk az egészet. Az epres krémhez hozzákeverjük a görög joghurtot. A kimért zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A zselatint elkeverjük 2-3 evőkanál epres joghurtkrémmel, majd hozzáadjuk a többi krémhez. Ezután a krémet a tortaformában lévő mákos piskótára öntjük.

A tortát  hűtőbe tesszük dermedni egy éjszakára.  Másnap szépen szeletelhetjük. 


2020. június 24., szerda

Ribizlis joghurttorta

Nagyon szeretem a joghurttortát, ezért sokszor készítettem már különböző ízben, színben. A hétvégén ribizlit használtam hozzá. Nagyon finom! 😊



Ribizlis joghurttorta
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál eritrit
1 evőkanál kakaó
1 evőkanál mandulaliszt

A joghurtos krémhez:
2 dl habtejszín
400 g görög joghurt
édesítő ízlés szerint
10 g zselatin
100 g ribizli

Tetejére:
30 g ribizli

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel habosra keverjük, a fehérjéből pedig kemény habot verünk. A tojássárgás részbe beleforgatjuk a tojáshabot. Ezután beleszitáljuk a kakaóport, hozzáadjuk a mandulalisztet és óvatosan mozdulatokkal elkeverjük.
A tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük, majd a mandulalisztes-kakaós piskótamasszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A hideg habtejszínből kemény habot verünk. A görög joghurtot az édesítővel alaposan elkeverjük, majd a tejszínhabot óvatosan beleforgatjuk. A ribizlit is beletesszük. A zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A langyos zselatinba elkeverünk két evőkanál joghurtos krémet, majd összekeverjük a többivel és a kihűlt piskótára öntjük. A torta tetejére ribizlit szórunk, majd egy éjszakára hűtőbe tesszük dermedni.



2020. január 18., szombat

Kivis mascarponés joghurttorta

A most érkező desszert cukormentes és gyümölcs is van benne: egy fantasztikusan finom joghurttorta kivivel a tetején. Imádom az ilyen sütiket! :)


Kivis mascarponés joghurttorta
Hozzávalók:
A kakaós piskótához:
4 tojás
4 evőkanál eritrit
2 evőkanál kakaópor
2 evőkanál mandulaliszt

A mascarponés joghurtkrémhez:
250 g mascarpone
400 g görög joghurt
édesítő ízlés szerint
15 g zselatin

A tetejére:
5 darab kivi
1 csomag színtelen tortazselé
kevés édesítő
1 dl víz
1 dl citromlé

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgákat az eritrittel habosra keverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a eritrites tojássárgájához. Beleszitáljuk a kakaóport, hozzáadjuk a mandulalisztet, majd óvatos mozdulatokkal belekeverjük mindkettőt.
Egy 20 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk, majd a piskótamasszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)
A görög joghurtot ízlés szerint édesítjük, majd hozzáadjuk a mascarponét és az egészet simára kikeverjük. A zselatinra kevés vizet öntünk, hagyjuk, hogy egy kicsit megduzzadjon.  Ezután alacsony gázlángon meglangyosítjuk. A felmelegített zselatinban elkeverünk egy keveset a joghurtos krémből, majd a keveréket belekeverjük a többi krémbe. A kihűlt kakaós mandulalisztes piskótára ráöntjük a mascarponés joghurtkrémet. A tortát fél órára hűtőbe tesszük dermedni. Amíg a krém dermed, a kiviket meghámozzuk és feldaraboljuk. A kividarabokat a megdermedt krém tetejére tesszük. A citromlét és a vizet összeöntjük, édesítővel ízesítjük. A torzsalét elkeverjük a citromos keverékkel, majd gázra tesszük és forrástól számítva 1 percig főzzük. A kész tortazselét kicsit hagyjuk hűlni, majd  ráöntjük a gyümölcsre. A tortát ismét hűtőbe tesszük,  majd 2-3 órás dermedési idő után a tortát szeleteljük.



2019. október 21., hétfő

Áfonyás joghurttorta

Élek-halok a joghurttortáért. Október elején sikerült jó áron áfonyához jutnom, így egy csodás joghurttortát készítettem belőle. Cukormentesen csináltam, így bűntudat nélkül élvezhettem ezt a könnyed finomságot. Olyan kapós volt, hogy csak az utolsó szeleteket tudtam lefotózni. 




Áfonyás joghurttorta
Hozzávalók: (20 cm-es formához)
A piskótához:
4 tojás
4 evőkanál eritrit
2 evőkanál dió
2 evőkanál kakaó

Az áfonyás joghurtkrémhez:
800 g görög joghurt
180 g áfonya
cukor/édesítő ízlés szerint
25 g zselatin

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel habosra keverjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a eritrites tojássárgájához. Beleszitáljuk a kakaót, és a diót is hozzáadjuk, majd óvatos mozdulatokkal belekeverjük.
Egy 20 cm-es kapcsos tortaformát kivajazunk, majd a piskótamasszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben 20 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

A megmosott áfonyát botmixerrel összepürésítjük, majd alacsony gázlángon felforraljuk.
A görög joghurtot édesítjük, majd hozzákeverjük a langyos áfonyaszószt.
A zselatin kis lábasba szórjuk. Annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Hagyjuk megduzzadni, majd alacsony lángon folyamatos kevergetés mellett felmelegítjük. Ne forraljuk fel! A langyos zselatinhoz hozzákeverünk két evőkanál áfonyás joghurtkrémet, majd az egészet hozzákeverjük a maradék krémhez. Az áfonyás joghurtkrémet ráöntjük a kihűlt piskótára. A tortát 3-4 órára hűtőbe tesszük dermedni. Ha megdermedt az áfonyás krém, szeletelhető. 






2019. augusztus 19., hétfő

Sárgadinnyés joghurttorta

A nyár a gyümölcsös joghurttorták szezonja, bár én minden időszakban készítem őket, mert nagy kedvenceim ezek a könnyed finomságok. Nemrég egy sárgadinnyés változatot készítettem diós-cukormentes piskótával. Miután elkészült a torta alig bírtam magammal és egy kicsit hamarabb felvágtam, mint kellett volna, ezért áll a olyan "részegesen" a tortaszelet az utolsó képen.  :) 



Sárgadinnyés joghurttorta
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál eritrit
2 evőkanál dió
1 kiskanál útifűmaghéj

A sárgadinnyés joghurtkrémhez:
400 g görög joghurt
200 g sárgadinnye pürésítve
100 g sárgadinnye darabolva
édesítő ízlés szerint
20 g zselatin

Díszítéshez:
1 kis szelet sárgadinnye

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény tojáshabot. Ezután hozzáadjuk a diót és az útifűmaghéjat, majd laza mozdulatokkal belekeverjük. Egy 18 cm-es tortaformát sütőpapírral kibéleljük majd a diós piskótamasszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük.

A görög joghurtot az eritrittel kikeverjük, majd hozzáöntjük a sárgadinnye pürét és az egészet összekeverjük. Ezután a krémbe belekeverjük a sárgadinnyedarabkákat is.  A zselatinra kevés vizet öntünk, hagyjuk megduzzadni. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük a sárgadinnyés joghurtba. A kihűlt piskótára ráöntjük a sárgadinnyés joghurtkémet és néhány órára hűtőbe tesszük dermedni. Tálaláskor a tetejét egy kis szelet sárgadinnyével díszítjük. 






2019. július 20., szombat

Eperjoghurtos szelet

Július első hetében még sikerült finom magyar epret vennem a piacon, volt otthon görög joghurt, így ezekből könnyű nyári süteményt készítettem. Nagyon finom és a kalóriák miatt sem kell aggódni.



Eperjoghurtos szelet
Hozzávalók:
A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál eritrit
2 evőkanál mandulaliszt
1 kávéskanál útifűmaghéj

Az epres krémhez:
400 g görög joghurt
200 g eper
2-3 evőkanál folyékony édesítő (ízlés szerint)
10 g zselatin

Díszítéshez:
pár szem eper

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel habosra verjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojáshabot. Ezután hozzákeverjük a mandulalisztet, majd az útifűmaghéjat is belekeverjük. Egy püspökkenyérformát sütőpapírral kibélelünk majd a mandulalisztes piskótamasszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

Az epret megmossuk és botmixer segítségével pürésítjük. A joghurtot az édesítőszerrel kikeverjük, majd hozzáöntjük az eperpürét és az egészet összekeverjük. A zselatint egy kis lábasba szórjuk, ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje és hagyjuk, hogy megduzzadjon. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük az epres joghurtkrémbe. Ezután az epres  joghurtkrémet ráöntjük a kihűlt piskótalapra. A süteményt néhány órára hűtőbe tesszük dermedni, tálaláskor eperrel díszítjük.



2019. július 2., kedd

Epres joghurttorta

Az eper az egyik kedvenc gyümölcsöm, így a szezonja idején megpróbáltam a lehető legtöbb formában felhasználni. A finom eperrel egy könnyű, mutatós joghurttortát készítettem.  Isteni lett!



Epres joghurttorta
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
A kakaós piskótához:
2 tojás
2 evőkanál eritrit
1 evőkanál kakaópor
1 evőkanál mandulaliszt
1 kávéskanál útifűmaghéjliszt

A fehér joghurtkrémhez:
300 g görög joghurt
5 kanál eritrit (ízlés szerint lehet több is kevesebb is)
5 g zselatin

Az epres joghurtkrémhez:
200 g görög joghurt
6-8 evőkanál eritrit (függ az ízléstől és az eper édességétől)
200 g eper
10 g zselatin

Díszítéshez:
egy szem eper


Elkészítés:
A piskóta: A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény tojáshabot. Ezután hozzáadjuk a kakaóport, a mandulalisztet és az útifűmaghéjat, majd laza mozdulatokkal belekeverjük. Egy 18 cm-es tortaformát kizsírozunk, kilisztezünk majd a kakaós piskótamasszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

A fehér joghurtkrém: A görög joghurtot kikeverjük az eritrittel. A zselatint egy kis lábasba szórjuk, ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje és hagyjuk, hogy megduzzadjon. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük a joghurtba. Ezután a zselatinos joghurtot ráöntjük a kihűlt piskótalapra.

Az epres joghurtkrém: A megmosott epret botmixerrel pürésítjük. A joghurtot az eritrittel kikeverjük, majd hozzáöntjük az eperpürét és az egészet összekeverjük. A zselatinra kevés vizet öntünk, hagyjuk megduzzadni. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük az epres joghurtba. Ezután az epres joghurtkrémet ráöntjük a kihűlt fehér joghurtkémre, közepébe egy szem epret teszünk díszítésként. A joghurttortát egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd szeleteljük.



2019. április 20., szombat

Mákos-ribizlis joghurttorta

Nagy kedvencem a könnyed joghurttorta. Ez a ribizlis változat azért különleges, mert nem bolti joghurttal készült, hanem olyannal, amit én készítettem otthon házilag. A tortát a fanyar-édes joghurtkrém teszi  üdévé, amiben a ribizli édesapám kertjéből van. A csodás ízvilágon felül  a legjobb az egész sütiben, hogy bűntudat nélkül ehető, mert nincs benne se liszt, se cukor. Nagyon szuper édesség! :)
Ezzel a csodafinom ribizlis joghurttortával kívánok minden kedves Olvasómnak, Bloggertársamnak áldott, boldog húsvétot! :)




Mákos-ribizlis joghurttorta
Hozzávalók: (18 cm-es formához)
A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál eritrit
2 evőkanál darált mák
1 kiskanál útifűmaghéjliszt

Ribizlis joghurtkrémhez:
350 g joghurt
150 g ribizli
60 g eritrit porrá őrölve
10 g zselatin

A tetejére díszíteni:
30 g ribizli

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habot. Ezután hozzákeverjük a darált mákot, majd az útifűmaghéjlisztet is belekeverjük. Egy 18 cm-es tortaformát kizsírozunk, kilisztezünk majd a mandulalisztes piskótamasszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

Az ribizlit megmossuk és botmixer segítségével pürésítjük. A joghurtot a porrá őrölt eritrittel kikeverjük, majd hozzáöntjük a ribizlipürét és az egészet összekeverjük. A zselatint egy kis lábasba szórjuk, ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje és hagyjuk, hogy megduzzadjon. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük a joghurtkrémbe. Ezután a krémet ráöntjük a kihűlt mandulalisztes piskótalapra. A ribizlis joghurtkrém tetejére díszítésként rászórjuk a ribizliszemeket, majd a tortát hűtőbe tesszük. A torta 2-3 óra múlva szeletelhető. 



2019. január 22., kedd

Sült joghurttorta

Aki követi a blogom az tudja, hogy az egyszerű sütik híve vagyok, ez is az, ráadásul légiesen könnyű és alakbarát is. Nem szabad megijedni, a torta sütés után kicsit össze fog esni, pereme lesz.  Gyümölcsszósszal, friss gyümölccsel a legjobb, nálam ez most elmaradt, így is nagyon finom volt.


Sült joghurttorta
Hozzávalók:
80 dkg görög joghurt
3 tojás
1 evőkanál vanília aroma
10 dkg eritrit
5 dkg zabpehelyliszt
2 evőkanál útifűmaghéj

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojások sárgáját az eritrittel kikeverjük, hozzáadjuk a zabpehelylisztet, a vanília aromát, majd a görög joghurtot és jól összekeverjük az egészet. Óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot, majd az útifűmaghéjat is belekeverjük. A masszát tortaformába öntjük és előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük. Ha teljesen kihűlt, szeletelhetjük.




2017. június 17., szombat

Epres-mascarponés joghurttorta

A világ egyik legfinomabb gyümölcse az eper, amiből a világ legfinomabb sütijei készülnek. Most egy isteni epres joghurttortát hoztam Nektek, amit nagyon könnyű elkészíteni és biztos mindenkinek ízleni fog. :) Én imádtam! Egyszerre több szeletet is ettem belőle, mivel a piskótája nagyon diétás, zabpehelylisztettel és 0 kalóriás eritritettel készült.

Epres-mascarponés joghurttorta
Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
4 evőkanál zabpehelyliszt
4 evőkanál eritrit (helyettesíthető cukorral, nyírfacukorral)

Az epres joghurtos krémhez:
500 g joghurt
500 g eper
250 g mascarpone
100 g porcukor
20 g zselatin

Díszítéshez:
eper

Elkészítés: 
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habot. Ezután hozzászitáljuk a zabpehelylisztet, majd laza mozdulatokkal belekeverjük. Egy tortaformát kizsírozunk, kilisztezünk majd a masszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

Az epret megmossuk és botmixer segítségével pürésítjük. A joghurtot a mascarponéval és a porcukorral kikeverjük, majd hozzáöntjük az eperpürét és az egészet összekeverjük. A zselatint egy kis lábasba szórjuk, ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje és hagyjuk, hogy megduzzadjon. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük a joghurtkrémbe. Ezután a krémet ráöntjük a kihűlt piskótalapra. A tortát hűtőbe tesszük, majd 2-3 óra múlva szeletelhető. A torta tetejét eperszemekkel díszítjük.




2015. július 4., szombat

Joghurtos málnatorta



Július van, a bogyós gyümölcsök érésének fő időszaka, közülük is a málna az egyik kedvencem. Most jöjjön egy könnyű, joghurtos málnatorta, ami a kertünkben termett málnából készült. Ha nem akarjátok a hőség miatt bekapcsolni a sütőt, hogy piskótát süssetek, akkor készítsetek kekszalapot, öntsétek rá a joghurtos málnakrémet és mehet is a hűtőszekrénybe dermedni. Egy igazán gyümölcsös, krémes finomság, ami nem utolsósorban hűsítő is. :)


Joghurtos málnatorta
Hozzávalók:
A piskótához:
3 tojás
3 evőkanál cukor
2 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor

A krémhez:
4 dl natúr joghurt (2 kis pohár)
10 dkg porcukor
40 dkg friss málna + néhány szem a díszítéshez
2 dl hideg habtejszín
20 g zselatin


Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgáját a cukorral habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Végül beleforgatjuk a kakaóporral elkevert lisztet is.

A masszát kivajazott, kilisztezett 22 cm-es tortaformába öntjük, előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük (tűpróbával ellenőrizzük!).

A krém elkészítése. 30 dkg málna összepürésítünk, hozzáadjuk a joghurtot, a porcukrot és a keményre vert tejszínhabot. A zselatin hideg vízben megduzzasztjuk, lassú tűzön meglangyosítjuk majd hozzákeverjük a málnás-joghurtos krémhez. A krémbe beleszórjuk a maradék málnát (10 dkg).

A málnás krémet a megsütött tortalapra töltjük, hűtőszekrénybe tesszük dermedni. Tálalás előtt friss  málnával díszítjük.



2014. augusztus 14., csütörtök

Meggyes joghurttorta


Egy ideje már nézegetem a különböző gasztroblogokat, úgy érzem most jött el az idő, hogy én is létrehozzam a sajátomat. Nagyon szeretek sütni, alkotni, új recepteket létrehozni. Ezen a felületen másokkal megoszthatom azokat a recepteket, amelyeket kipróbáltam, ezenkívül  a blogírással magam számára is megkönnyítem  a receptek tárolását, visszakeresését. Igyekszem majd minél gyakrabban jelentkezni és sok finomsággal szolgálni. :)
Ezen az augusztusi délutánon a kedvenc  meggyes joghurttortám receptjét írom le elsőként. Ez egy nagyon könnyed, krémes torta. Friss meggyel az igazi. Imádom! :)


Meggyes joghurttorta (26 cm-es formához)

Hozzávalók:
Piskótához:
4 db tojás
4 evőkanál cukor
4 evőkanál liszt
Joghurtos krémhez:
200 ml habtejszín
3 kis doboz joghurt
2 csomag vaníliás cukor
6 dkg porcukor
1 csomag zselatin (25 g)
25 dkg meggy
Díszítéshez:
meggy
1 csomag piros tortazselé
Elkészítés:
  1. A tojásokat szétválasztjuk. A tojások sárgáját habosra keverjük a cukorral. Egy másik tálban a 4 tojásfehérjéből kemény habot verünk.  A habot óvatosan a tojássárgákhoz vegyítjük, és beleszitáljuk a lisztet. 
  2. A tésztát sütőpapírral borított vagy vajjal kikent, lisztezett tortaformába (26 cm) öntjük, simára egyengetjük, és mérsékelten előmelegített sütőben (légkeverés 165 °C, alsó-felső sütés 175) 20 perc alatt  megsütjük. A piskótát a formában kihűtjük, majd kiborítva a papírt lehúzzuk róla, és visszahelyezzük a formába.
  3. A meggyet kimagozzuk és annyit félreteszünk belőle, amivel a tetejét kirakjuk. A nagyon hideg habtejszínhez hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, és kemény habbá verjük.  A zselatint addig melegítjük, míg felolvad, és a joghurtokhoz adjuk. Ezután a joghurtot a tejszínnel lazán összekeverjük, majd a kimagozott meggyet a krémbe forgatjuk. A joghurtos krémet könnyedén rásimítjuk a piskótára, és 30 percre hűtőbe tesszük, míg megdermed.
  4. Miután kivettük a tortát a hűtőből a tetejét meggyel kirakjuk, illetve ráöntjük a zselét, amit a csomagon lévő leírás szerint készítünk el. Körülbelül 1-2 órán át hűtjük, ezalatt a torta megszilárdul, és a formát leszedve szeletelhető, tálalható.