2020. április 28., kedd

Kakaós muffin

Már nagyon régen készítettem muffint, pedig jó kis édesség. Ez az a fajta süti, amit csak keverek- kavarok és már sütöm is. Egyszerű, de nagyszerű. :)


Kakaós muffin
Hozzávalók:
175 g joghurt
1 nagy tojás
35 ml olaj
180 g liszt
10 dkg cukor
1 teáskanál sütőpor
csipet só
2 evőkanál kakaópor

Elkészítés:
Egy tálban elvegyítjük a lisztet, a sütőport, a csipet sót és a kakaóport. Egy másik tálban a tojást a cukorral habosra verjük, majd hozzákeverjük az olajat és a joghurtot. Ezután a kakaóporos lisztet hozzáforgatjuk a nedves részhez és a tésztát csomómentesre keverjük. Nem kell sokáig kevergetni, csak addig amíg sima lesz a tészta.
A masszát kapszlikkal bélelt muffinformába töltjük, és előmelegített sütőben 180 fokon 20-30 perc alatt megsütjük. Mielőtt kivennénk, szúrjunk az egyikbe egy tűt, ha nem lesz ragacsos, akkor a muffin megsült. Ha teljesen kihűlt akkor könnyen lejön a sütiről a papír és fogyasztható.


2020. április 23., csütörtök

Mangós túrókocka

Szeretem a trópusi gyümölcsöket, köztük a mangót is. Korábban még nem próbáltam sütibe. A járványidőszak előtt készítettem ezt a sütit, s a piskótára kerülő túrókrémbe mangókockákat tettem. Csodás süti született! :)


Mangós túrókocka
Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
4 evőkanál eritrit
3 evőkanál mandulaliszt
1 evőkanál kakaópor

A túrós krémhez: 
500 g túró
400 g görög joghurt
édesítő ízlés szerint
20 g zselatin

1 érett mangó

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel habosra keverjük, a fehérjét pedig kemény habbá verjük. Az eritrites tojássárgába beleforgatjuk a tojáshabot, majd beleszitáljuk a kakaóport, hozzáadjuk a mandulalisztet és óvatosan mozdulatokkal elkeverjük.
A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük, majd a kakaós piskótamasszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A túrót, a görög joghurttal és az édesítővel alaposan elkeverjük. A mangót meghámozzuk, a gyümölcshúst felkockázzuk, majd beletesszük a túrókrémbe. A kimért zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A mangós-túrós részt összekeverjük a langyos zselatinnal. Ezután a túrós krémet a kihűlt piskótára elsimítjuk. A süteményt egy éjszakára hűtőbe tesszük dermedni, majd kockákra vágva tálaljuk.




2020. április 22., szerda

Mascarponés sütőtökkrém keksszel (cukormentes)

Bár a sütőtökszezon már elmúlt, nálam egy darab a kamrában túlélte a telet. Eddig ügyesen kerülgettem a felhasználását.  Múlt hétvégén a karantén közepette eljötte az ideje és megsütöttem. A felét megettem önmagában, a másik feléből ez a krémes finomság készült. Ebéd után nagyon finom desszert volt.


Mascarponés sütőtökkrém keksszel (cukormentes)
Hozzávalók: (2 pohárhoz)
300 g sütőtök püré
250 g mascarpone
édesítő ízlés szerint
1 kiskanál fahéj
10 darab Korpovit korpás keksz

Elkészítés:
A sütőtök püréhez hozzáadjuk az édesítőt, a mascarponét, a fahéjat és az egészet botmixer segítségével homogén krémmé dolgozzuk.
A Korpovit kekszet nagyobb darabokra tördeljük. Ezután a mascarponés sütőtökkrémet rétegezzük a korpás keksszel. A pohárkrém tetején lévő kekszdarabokat meghintjük egy kevés fahéjjal. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, hogy a kekszdarabkák megpuhuljanak.


2020. április 19., vasárnap

Répás kókuszgolyó

Az örök kedvenc kókuszgolyó egészségesebb változata. Korábban már készítettem egy diétás almás-zabpelyhes kókuszgolyót. Az nagyon ízlett nekünk. Ez a különleges répás kókuszgolyó is finom, zabpehelyliszttel készül és a fahéj kicsit megbolondítja az ízét. Szerintem felveszi a versenyt a kekszes verzióval, érdemes kipróbálni.


Répás kókuszgolyó 
Hozzávalók:
2  közepes sárgarépa
édesítő ízlés szerint
1 kávéskanál fahéj
5-6 evőkanál zabpehelyliszt
1 kiskanál útifűmaghéj
kókuszreszelék hempergetni

Elkészítés:
A sárgarépákat megpucoljuk, felkarikázzuk, majd enyhén sós vízben megfőzzük. A főtt répát botmixer segítségével pürésítjük. A répapüréhez hozzáadjuk a fahéjat, az édesítőt, a zabpehelylisztet, az útifűmaghéjat és szépen formázható masszává gyúrjuk. A répás-zabpelyhes masszából diónyi golyókat  formálunk és kókuszreszelékbe meghempergetjük.

Megjegyzés: A zabpehelyliszt mennyisége függ a répák nagyságától, nedvességtartalmától. 


2020. április 15., szerda

Kakaós-kókuszos chiapuding

Nem titok, hogy nagyon szeretem a chiapudingot. Mindig kísérletezgetek és újabb variációkat alkotok. Most kókusztejjel és kakaóval készítettem ezt a nagyszerű diétás finomságot.


Kakaós-kókuszos chiapuding
Hozzávalók: (1 pohárhoz)
2 dl kókusztej
3 evőkanál chia mag
édesítőszer
1 evőkanál jó minőségű kakaópor
Díszítéshez:
leheletnyi kakaópor

Elkészítés:
Egy tálban 1 dl kókusztejet ízlés szerint édesítünk, majd  1,5 evőkanál chia magot belekeverünk. Egy másik tálban a maradék 1 dl kókusztejet elkeverjük a kakaóporral és édesítjük ízlés szerint. Az édes kakaós kókusztejbe beleszórunk 1,5 evőkanál chia magot és jól elkeverjük. A kétféle chia magos keverékeket hűtőbe tesszük egy éjszakára, hogy besűrűsödjenek. Másnap reggel a kétféle chiapudingot egymásra rétegezzük. A pohár aljára tesszük a kakaós chiapuding felét, majd rákanalazzuk a kókuszos puding felét. Ezután a maradék kakaós chiapuding következik, majd a kókuszossal zárjuk a rétegzést. A puding tetejét kakaóporral megszórjuk és fogyaszthatjuk.



2020. április 10., péntek

Diós rácsos sütemény - Áldott húsvétot!

Egy békebeli nagyis sütit hoztam. A házi sárgabaracklekvár és a dió nagyon jól illenek egymáshoz, szóval ez egy tökéletes sütemény. Hasonló már van az oldalamon, az tönkölyliszttel készült, itt találjátok. Minkét változat csodás!

Minden kedves Olvasómnak áldott húsvétot kívánok! 



Diós rácsos sütemény
Hozzávalók:
A tésztához:
30 dkg liszt
15 dkg vaj
10 dkg cukor (én csökkentettem 7,5 dkg-ra)
fél csomag sütőpor
egy csipet só
3 tojássárgája
1-2 evőkanál tejföl

A töltelékhez:
sárgabaracklekvár
3 tojásfehérje
10 dkg cukor
15 dkg darált dió

A tetejére kenni:
1 tojás

Elkészítés:
Egy tálba belemérjük a lisztet, hozzáadjuk a sütőport, a csipet sót, a cukrot és összekeverjük. Hozzáadjuk a vajat és elmorzsoljuk a sütőporos liszttel. Amikor már elég morzsalékos hozzáadjuk a tojássárgákat, a tejfölt és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. A tésztát folpalckba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük. 
A tepsit kivajazzuk és kilisztezzük.
A tojásfehérjéket a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan belekeverjük a darált diót.
A pihentetett tésztát ketté osztjuk. Az egyik tésztát kinyújtjuk, majd a kivajazott, kilisztezett tepsibe helyezzük. A tésztát sárgabaracklekvárral megkenjük, végül rátesszük a diós habot. A másik tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, csíkokra vágjuk és berácsozzuk vele a sütemény tetejét. A rácsokat lekenjük egy felvert tojással. 
Végül előmelegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. Kihűlve szeleteljük.





2020. április 8., szerda

Fahéjas kalács

Ritkán sütök kelt tésztát. Ennek oka egyrészt, hogy az elkészítése kissé időigényes másrészt csak frissen szeretem ezt a tésztafajtát. A járványidőszakban nekivágtam és készítettem egy fahéjas kalácsot. A végeredmény egy kívül-belül szép, és finom kalács lett. A húsvéti asztalra is ideális. 



Fahéjas kalács
Hozzávalók:
A kelt tésztához:
30 dkg liszt
2 dkg élesztő
1 csipet só
3 evőkanál cukor
1,5 dl tej
5 dkg vaj
2 tojás sárgája
1 tasak vaníliás cukor
1,5 teáskanál fahéj

Kenéshez:
1 kisebb tojás

Elkészítés:
Az élesztőt felfuttatjuk a tejben egy kanál cukorral. A lisztet egy tálba szitáljuk hozzáadjuk a maradék cukrot, a vaníliás cukrot a sót és a fahéjat. Ezeket elkeverjük, majd hozzáadjuk a két tojássárgáját, az olvasztott vajat, a felfuttatott élesztőt és összegyúrjuk. Alaposan kidagasztjuk a tésztát. Letakarva meleg helyen 1 órát kelesztjük. 
A megkelt tésztát lisztezett felületen  átgyúrjuk, majd 3 részre vágjuk és 3 gombócot formálunk belőle. Mindegyikből 35-40 cm hosszú rudat sodrunk, ezt követően pedig a tésztarudakat lazán összefonjuk. A kész kalácsot sütőpapírral bélelt püspökkenyérformába rakjuk és letakarva újabb 1 órát kelesztjük. 
A tojást villával kissé felverjük, majd szilikonos ecsettel megkenjük vele a kalácsot.
Előmelegített sütőbe tesszük és nagyjából 25-30 perc alatt aranyszínűre sütjük.


2020. április 5., vasárnap

Cukormentes banános minikuglóf

Már az idejét sem tudom mikor vettem meg a mini kuglóf formámat, most ebben a nehéz időszakban, végre eljött az ő ideje is. Ezzel az egyszerűen elkészíthető cukormentes finomsággal végre felavattam a formát.  Körülbelül 10 perc összeállítani a tésztát és már süthetjük is. Ebből a mennyiségből nekem 3 nagyobb minikuglófom lett. Kapós volt, csak egyről sikerült fotót készítenem. :) Nem túl édes, ugyanakkor egészségesebb, mint a cukros változat.


Cukormentes banános minikuglóf
Hozzávalók:
A kevert tésztához:
12 dkg liszt
1 közepes banán
fél csomag sütőpor
0,5 dl olaj
2 tojás
2 evőkanál eritrit

Díszítéshez:
porrá őrölt eritrit

Elkészítés:
Összekeverjük egy tálban a lisztet és a sütőport. A banánt botmixerrel pürésítjük.
Az egész tojásokat  az eritrittel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a banánpürét és az olajat. Ezt követően a nedves részhez hozzákeverjük a sütőporos lisztet. A tésztát kivajazott mini kuglóf formába elosztjuk és előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük. 
Ha kihűlt a sütemény porrá őrölt eritrittel megszórjuk.