2020. március 2., hétfő

Joghurtos-túrós epres torta (szülinapi)

A kedvenc sütemények listáján nálam előkelő helyen állnak a túrós-gyümölcsös torták.  A szülinapomra is ilyet készítettem, méghozzá a kis piros kedvencemmel, az eperrel. Ezzel a tortával méltó módon sikerült megünnepelni a születésnapomat.  Bízom benne, hogy más  is kedvet kap az elkészítéséhez, az elfogyasztásakor  pedig olyan boldogságot érez, mint én és a családtagjaim. :)




Joghurtos-túrós epres torta
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
Mandulalisztes piskótához:
3 tojás
3 evőkanál eritrit
3 evőkanál mandulaliszt
1 kiskanál útifűmaghéjliszt

Joghurtos-túrós krém:
250 g túró
200 g görög joghurt
édesítő ízlés szerint
1 kanál vanília kivonat
12 g zselatin

Tetejére:
300-350 g eper (nálam most fagyasztott)
6 g színtelen tortazselé
1,2 dl hígított eperszörp

Elkészítés:
A tojássárgájákat az eritrittel habosra keverjük. Ezután a tojásfehérjékből kemény habot verünk, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojássárgájás részhez. Belekeverjük a mandulalisztet és az útifűmaghéj lisztet.  A piskótamasszát egy 18 cm-es tortaformába öntjük, majd előmelegített sütőben 180 fokon 15-20 perc alatt készre sütjük. (Tűpróba!)

A túrót, a görög joghurtot, a vanília kivonatot az édesítővel alaposan elkeverjük. A kimért zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A joghurtos-túrós részt összekeverjük a langyos zselatinnal. Ezután a krémet a kihűlt piskótára halmozzuk és elsimítjuk. A tortát néhány percre hűtőbe tesszük, hogy egy kicsit dermedjen a krém. Ezután a torta tetejét kirakjuk eperrel. A eperszörpből tortazselét készítünk a tasakon lévő utasítás szerint, majd ráöntjük az eperrel kirakott tortára. Egy éjszakára hűtőbe tesszük dermedni, majd szeleteljük. 



7 megjegyzés:

  1. Én is nagyon szeretem a gyümölcsös túrós sütiket. Nagyon szép lett a tied.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon boldog szülinapot kívánok kedves Vanilin, Isten éltessen sokáig, örömben, jó egészségben! 😊 Nagyon finom tortával lepted meg magadat és a családodat!

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot neked, nagyon finom tortával lepted meg magad. :-)

    VálaszTörlés
  4. Ó. A születésnapodról meg elfeledkeztem. Sok boldogságot kívánok.

    VálaszTörlés