2015. augusztus 15., szombat

Sült túrótorta - Az első blogszülinapra :)

Kedves olvasóim, követőim, tegnap volt egy éves a blogom. Hihetetlen! Mikor tavaly ilyenkor hirtelen ötlettől vezérelve belevágtam a bloggerkedésbe, nem gondoltam, hogy lesz érdeklődés az iránt, amit csinálok. Csak egy hétköznapi nő vagyok, aki lelkes módon süt, szeret recepteket gyűjteni illetve kipróbálni
Nem rendelkezek több száz követővel, ez nem is zavar, ugyanakkor az jó érzéssel tölt el, hogy a 12 hónap alatt több mint 12 ezer oldalmegjelenítéssel rendelkezik az oldalam. Köszönöm ezt Nektek!  Köszönöm, hogy olvastok, néztek, hogy elismerő szavakat, dicséreteket kapok Tőletek.  Mert az embernek kell a visszajelzés arról, amit csinál. A kedves hozzászólásaitok sok motivációt adnak nekem. 
Amikor elkezdtem a blogolást, nem is gondoltam, hogy  ilyen nagy lelkesedéssel fogok írni. Időközben megszerettem a fotózást is, mára ugyanúgy élvezem a sütik fényképezését, mint az elkészítésüket. :) Bár blogírás és a fotózás is időt vesz el, az oldalnak köszönhetően jó néhány kedves és szimpatikus embert ismeretem meg. :)
És hát nincs szülinap édesség nélkül! Az ajándékom Nektek egy könnyű, krémes sült túrótorta, fogadjátok szeretettel.  Ne ijedjetek meg a töltelék folyékonysága miatt, sülés közben besűrűsödik. Garantáltan finom, készítsétek el! :)

Forrás: itt


Sült túrótorta
Hozzávalók:
A tésztához
  • 50 g porcukor
  • 100 g vaj
  • 150 g búzaliszt
A túrótöltelékhez
  • 500 g tehéntúró (félzsíros)
  • 90 g étkezési keményítő
  • 200 g porcukor
  • 500 ml 2,8%-os tej
  • 400 ml tejföl (20%-os)
  • 1 db citrom héja
  • 2 db tojás (közepes, "M"-es méretű)
  • 15 g vaníliás cukor - bourbon

Elkészítés: 
A sütőt előmelegítjük 190 C-ra. Kibélelünk sütőpapírral egy 22 cm átmérőjű kapcsos tortaformát.

A lisztet elkeverjük el a porcukorral, majd hozzágyúrjuk a vajat. Ahogy összeáll a tészta, már jó is. Ne gyúrjuk túl, mert törni fog nyújtáskor. Ha elkészült, tegyük 10 percre hűtőbe.

Ha megdermedt, kinyújtjuk a tésztát, és kibéleljük a tortaforma alját - úgy, hogy a tészta felnyúljon 3-4 centit a forma falára -, hézagosan szurkáljuk meg, és süssük elő. Csak addig süssük, míg teljesen aranysárga nem lesz.

A krém összetevőit egy tálban alaposan mixeljük össze. Tegyük a híg tölteléket a formába, és kb. 90 - 100 percig süssük 190 C-on - légkeverés nélkül. Ha sütés közben nagyon sötétedne a torta teteje, fedjük le sütőpapírral, vagy alufóliával! 

Ha kisült a torta, hagyjuk kihűlni, majd vágjuk körbe a formában egy vékony, sima pengéjű késsel. Vegyük le a keretet, és szeleteljük.



 

10 megjegyzés:

  1. Boldog blogszülinapot kívánok és további sok sikert!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok az első szülinaphoz és további jó sütögetést kívánok!Szívesen nézelődöm nálad mert sütik terén hasonló az ízlésünk úgy látom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. :) Nagyon örülök, neki, hogy hasonló az ízlésünk. Írd meg, ha valamelyik receptet kipróbáltad. :)

      Törlés
  3. Gratulálok!!! :-) Istenien néz ki az ünnepi túrótorta! :-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon finom tortát sütöttél nekünk! :-) És még új profilképet is hoztál!
    Kívánok még Neked nagyon sok blogszülinapot, és töretlen lelkesedést a sütés iránt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavaidat, Gedi. Igen, új profilképre váltottam, kell az újítás. :)

      Törlés
  5. Gratulálok a sok finom recepthez, a sok guszta fotóhoz! Csak így tovább, még nagyon sokáig :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ezeket a kedves, biztató szavakat! :)

      Törlés