A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kókusz. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 1., szerda

Kókuszkrémes csokitorta



A hétvégén a sütőtökös süti mellett egy tortát is kreáltam, melyet most megosztok Veletek. Be kell vallanom, hogy a tortakészítés még nem megy olyan jól, mint szeretném. A piskóta mindig jól sikerül, de a torta összeállításában, díszítésében nem vagyok még elég ügyes. Szóval van hová fejlődni, bízom benne, hogy a gyakorlás  majd meghozza a gyönyörű végeredményt. 
A csoki és kókusz találkozása mindig nyerő párosítás, így született meg saját ötletem alapján ez a kókuszkrémes csokitorta.  Szerény kinézete ellenére igazán finomra sikeredett. :)


Kókuszkrémes csokitorta
Hozzávalók:
Tészta:
8 tojás
8 evőkanál cukor
7 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor

Kókuszos krém:
1 l tej
3 csomag tejszínízű pudingpor
40 dkg mascarpone
15 dkg dkg cukor (ízlés szerint)
15 dkg kókuszreszelék

Csokoládékrém:
15 dkg étcsokoládé
2 dl habtejszín

Díszítéshez:

mandula

Elkészítés:
A megadott hozzávalókból egy kakaós piskótát sütünk. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját a cukorral felverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérjét. Ezután a kakaóval elkevert lisztet apránként hozzáadjuk.  A tésztát egy 23 cm-es kivajazott tortaformába simítjuk és 150 fokon tűpróbáig sütjük. 
Elkészítjük a csokoládékrémet. A tejszínt felforraljuk és beletördeljük az étcsokoládét. Addig főzzük, míg besűrűsödik. Amikor kész félretesszük, felhasználásig a hűtőben pihentetjük.
A kókuszos krémhez a pudingport pici cukorral és kevés tejjel simára kavarjuk. A maradék tejet a cukorral felforraljuk, hozzáadjuk az elkavart pudingot és krémmé főzzük. Amikor már nem forró a krém, belekeverjük a mascarponét és a kókuszreszeléket. 
A kakaós piskótát háromfelé vágjuk. A kókuszos krémet rákenjük a két tortalapra, majd körbekenjük a torta oldalát és megszórjuk kókuszreszelékkel. A hűtőből kivett csokoládékrémet robotgéppel egy kicsit kihabosítjuk és a torta tetejére kenjük. Díszítésként szeletelt mandulával megszórjuk. A tortát egy éjszakára tegyük hűtőbe.


2014. augusztus 19., kedd

Hólabda

A hólabda nagyon finom és mutatós sütemény, de ritkán készítem, mert időigényes édesség.
Ha  kész van az üres piskóta utána szaggatni kell, felvagdosni, majd  krémet főzni hozzá, töltögetni, kókuszba forgatni, végül csokival megkenni. Ez a hosszú munkafolyamat ne vegye el a kedveteket, ha van időtök és kedvetek készítsétek el bátran! :) Ha vendégeknek kínáljuk percek alatt el fogják tüntetni a tálcáról. :)


Hólabda
Hozzávalók:

Tészta:
6 db tojás
25 dkg porcukor
2 kiskanál kakópor
6 evőkanál víz
1 csomag sütőpor
20 dkg finomliszt
2 evőkanál olaj
Krém:
5 dl tej
6 evőkanál rétesliszt
30 dkg vaj vagy margarin
30 dkg porcukor
2 csomag vaníliás cukor
pár csepp rum

A tetejére:
tortabevonó
2 evőkanál napraforgó olaj
Az oldalára:
kókuszreszelék

Elkészítés:
A tésztához a tojásokat szétválasztjuk. Sárgájukat a porcukorral, a kakaóporral és a vízzel habosra felverjük, majd hozzáadjuk a sütőporral összeforgatott lisztet, és az olajat. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatos mozdulatokkal, nehogy összetörjük az előzőekbe forgatjuk. Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, a masszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal megsütjük. 

Amíg sül a tészta elkészítjük a krémet. A krémhez 2 dl hideg tejben csomómentesre keverjük a lisztet. A többi tejet felforraljuk, a lisztes keveréket beleöntjük, kevergetve sűrűre főzzük.  Hűlni hagyjuk. A puha vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, pár csepp rummal ízesítjük. A vajas krémet a kihűlt, főzött krémmel összedolgozzuk.

Amikor a piskóta kihűlt pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, hogy tésztakorongot kapjunk. A piskótakorongokat kettévágjuk, a krémmel megkenjünk, majd a másik tésztát ráillesztjük. A krémmel az oldalukat is körbekenjük, majd a kókuszreszelékben meghempergetjük. Tetejére gőz fölött olvasztott csokoládéból és olajból készített mázat teszünk.