2017. november 9., csütörtök

Sütőtökös-mákos rétes

Sütőtökszezon van, hát együk, süssük! Már tudjátok, hogy sütőtökmániás vagyok, egyszerűen imádom ezt a zöldséget. Nemrég rétesbe került, amiben összetalálkozott a mákkal. Tökéletes lett! Alig bírtam abbahagyni az evését. :) Az ötlet innen jött, apróbb módosításokat végeztem a recepten. 



Sütőtökös-mákos rétes
Hozzávalók: (2 rúdhoz)
1 csomag teljes kiőrlésű 8 lapos réteslap
olaj a kenéshez
20 dkg darált mák
cukor ízlés szerint (én 4 evőkanállal tettem)
1 kisebb sütőtök
1 dl tej
1 evőkanál útifűmaghéj
2-3 evőkanál tejföl a tetejét kenni

Elkészítés:
A sütőtököt félbevágjuk, kimagozzuk és sütőben megsütjük.
A tejet a cukorral és a mákkal összekeverjük, majd gázra téve összeforraljuk. Amíg kihűl, addig elkészítjük a sütőtökös tölteléket.
A megsült és kihűlt a sütőtök belsejét kikaparjuk, botmixerrel pürésítjük, majd hozzákeverjük az útifűmaghéjat.
A réteslapokat csak a legutolsó pillanatban vesszük ki a zacskóból, hogy ne száradjanak ki.
Egy enyhén nedves konyharuhára fektetünk egy lapot, majd szilikonos kenőecset segítségével lekenjük olajjal egy kicsit, ráfektetjüka második lapot, ezt is megolajozzuk, majd mehet rá a harmadik réteslap is, ezt is olajozzuk és következik a negyedik réteslap.
Először a mákos tölteléket tesszük rá egy csíkban a réteslapokra, de a szélén hagyunk egy pár centit, hogy feltekerésnél be tudjuk hajtogatni az oldalát. A mákos töltelékre rákenjük a sütőtökös tölteléket.
Ezt követően konyharuha segítségével óvatosan feltekerjük a rétest úgy, hogy közben a széleit behajtjuk, így majd nem folyik ki a töltelék. A feltekert rétest óvatosan áthelyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, majd a tetejét vékonyan megkenjük tejföllel. 
Ezután előmelegített sütőben megsütjük a rétest.
Langyosra hűtve szeleteljük és, aki igényli porcukorral meghintheti a tetejét.

4 megjegyzés:

  1. De helyesek ezek a színes rétes-szeletek! :-) Szépek, kívánatosak! Én is szeretem a sütőtököt, de legutóbb sikerült nagyon ízetlent vásárolni. Talán sütiben elfogyna...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm. Igen nehéz édes sütőtököt venni. Ha ízetlent vettél tedd bele sütibe, ott biztos jó helye lesz. :)

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki, szép színes, ahogy Gerdi is írja :-) Nagyon jó ötlet volt megsütni!

    VálaszTörlés