2017. augusztus 15., kedd

Áfonyás-mascarponés pohárkrém - 3. blogszületésnap

A múlt héten a nagy hőség idején készítettem ezt a mennyei áfonyás-mascarponés pohárkrémet. Nem is kezdek el mesélni róla, mert már a neve is arra készteti az embert, hogy elkészítse. :) Inkább szeretném megköszönni Nektek, hogy olvastok, néztek és kommentáljátok a receptjeimet. Képzeljétek! Kicsiny blogom ma ünnepli a harmadik születésnapját. Három év áll mögöttem és a blog mögött. Nagy és hihetetlen dolog ez. Remélem, a jövőben is lesz erőm, időm és kedvem folytatni az blogírást és még sok blogszületésnapot fogok Veletek ünnepelni. :)

Áfonyás-mascarponés pohárkrém
Hozzávalók: (2 pohár)
A mascarponés krémhez:
250 g mascarpone
400 g görög joghurt
cukor ízlés szerint

Az áfonyás szószhoz:
fél dl víz
1 evőkanál cukor
125 g áfonya

Elkészítés: 
A mascarponét simára keverjük az ízlés szerinti mennyiségű porcukorral és a görög joghurttal.
Egy kisebb lábosba beletesszük  a szósz összes hozzávalóit, feltesszük a tűzre közepes lángon és folyamatos kevergetés mellett hagyjuk, hogy összeforrjanak, a cukor elolvadjon és szépen besűrűsödjön a szósz. Hagyjuk kihűlni kissé.
A szószból 2 evőkanálnyit a poharakba teszünk, majd rákanalazzuk a mascarponés krémet, tetejére pedig ráöntjük a maradék áfonyaszószt. A pohárkrémet tegyük hűtőbe, hogy kellően lehűljön.  Közvetlenül a tálalás előtt vegyük ki a hűtőből és fogyasszuk el jóízűen.

4 megjegyzés:

  1. Nagyon boldog blogszülinapot kívánok, könnyű ünnepelni ezzel a mennyei finomsággal :-)

    VálaszTörlés
  2. Csillagos ötös ez a pohár krém, gyönyörű! Boldog blogfordulót neked!

    VálaszTörlés