2022. február 25., péntek

Tökmaglisztes-túrós morzsás pite

Próbálom csökkenteni a búzalisztet a sütikben. A tökmagliszttel már többször sütöttem és nekem bevált, nagy kedvencem lett. Ez a magliszt jellegzetes ízvilágot ad a sütiknek, ami ebben a pitében is érződik. Aki mer kísérletezni az új ízek irányába, az próbálja ki!


Tökmaglisztes-túrós morzsás pite

Hozzávalók:

A pitetésztához:

12 dkg liszt

4 dkg tökmagliszt

3 evőkanál eritrit

csipet só

1 tojás sárgája

6 dkg vaj

1 mokkáskanál sütőpor


A túrós töltelékhez:

250 g túró

2 evőkanál görög joghurt

édesítő ízlés szerint

1 tojás

1 teáskanál vaníliakivonat


Elkészítés:

A tésztához a lisztet, a tökmaglisztet, az eritritet, a csipet sót és a sütőport elkeverjük. Hozzáadjuk a vajat és elmorzsoljuk benne. Hozzákeverjük a tojássárgáját és tésztát gyúrunk belőle. 

A kapott tésztát kettévesszük. A nagyobbik részét piteforma méretűre nyújtjuk és beletesszük a formába. A tészta kisebbik részét betesszük falpackba csomagolva a fagyasztóba.

A töltelékhez jól elkeverjük a túrót a görög joghurttal, az édesítővel, a vaníliakivonattal és a tojással. 

A túrókrémet egyenletesen elterítjük a tökmaglisztes tésztaalapon. A tészta másik felét kivesszük a hűtőből, lereszeljük, majd meghintjük vele a túrókrémet. 

A pitét előmelegített sütőbe toljuk, és 35 perc alatt megsütjük. 



2022. február 20., vasárnap

Kávés-mandulás kocka

Az olaszoknál nagyon menő alapanyag a ricotta. Nincs karakteres íze, édes sütikhez kiválóan illik. Ezt én is nemrég fedeztem fel, mostanában kísérletezgetek vele. A kávérajongóknak nagyon ajánlom ezt a kávés ricottakrémes sütit.  A recept egyszerű, saját kreálmány.  :)



Kávés-mandulás kocka

Hozzávalók:

A tésztához:

5 dkg darált mandula

7,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

1 teáskanál sütőpor

csipet só

6 dkg eritrit

1 dl tej

1 tojás


A kávés ricottakrémhez:

25 dkg ricotta

6 dkg eritrit (por)

3-4 evőkanál kávé


A tetejére:

mandulahasábok


Elkészítés:

A tésztához a lisztet elkeverjük a darált mandulával, a liszttel, a csipet sóval és a sütőporral. Az eritritet a tojással kihabosítjuk, majd a tejet is hozzáadjuk. Ezután a mandulás lisztkeveréket is belekeverjük. A tésztát egy kisebb kivajazott kerámiaformába vagy tepsibe simítjuk, majd 170 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. 

A krémhez a ricottát elkeverjük az eritrittel és a kávéval. A kihűlt mandulás tésztára rákenjük egyenletesen a krémet és megszórjuk mandulahasábokkal. 



2022. február 19., szombat

Mandulás-fahéjas keksz

Ez az egyszerű, de nagyon szuper keksz még tavaly karácsonyra készült. Finom omlós és karácsonyi ajándékként is megállták a helyüket. Hétköznapokra is érdemes elkészíteni, a reggeli kávézáshoz vagy a délutáni teázáshoz is ideális. :)



Mandulás-fahéjas keksz

Hozzávalók:

5 dkg darált mandula

15 dkg liszt (nálam a fele teljes kiőrlésű)

1 tojás sárgája

12 dkg vaj

14 dkg eritrit (vagy 14 dkg cukor)

1 teáskanál sütőpor

1 teáskanál fahéj

egy csipet só


A tetejére:

1 tojássárgája

70-80 g egész mandula


Elkészítés:

Egy tálba kimérjük a lisztet, a darált mandulát és az eritritet. Ezután hozzáadjuk  a sütőport, a fahéjat, a csipet sót, majd a vajat is beletesszük és elmorzsoljuk. Ezt követően a tojássárgáját is hozzáadjuk és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a tésztát. Folpackba csomagoljuk és 3 órát pihentetjük a hűtőben.

A pihenési időt követően lisztezett felületen nagyjából 5 mm vékonyra nyújtjuk a tésztát, majd karácsonyi formákkal kiszaggatjuk. A kiszaggatott kekszeket tepsire rakosgatjuk, a tetejüket lekenjük tojásfehérjével és egy szem mandulát teszünk rájuk. 

A kekszeket előmelegített sütőbe toljuk és 10-13 perc alatt megsütjük őket. Jó, ha szemmel tartjuk, mert könnyen megéghet. 




2022. január 23., vasárnap

Sajtos tökmaglisztes kekszek (karácsonyi)

2022-ben most jelentkezem először. 

Minden kedves Olvasómnak nagyon boldog és egészségben gazdag új évet kívánok! 

Igyekszem pótolni az elmaradásaimat. Karácsonyra készültek ezek a csinos sós kekszek. A karácsonyfa formának és a tökmagliszt enyhén zöld színének köszönhetően igazán stílusos darabjai lettek az ünnepi asztalnak. Más formával bármikor bármilyen alkalomkor megállják a helyüket! :)



Sajtos tökmaglisztes kekszek

A tésztához:

7,5 dkg liszt

5 dkg zabpehelyliszt

2,5 dkg tökmagliszt

1 késhegynyi sütőpor

fél mokkáskanál só

3 evőkanál víz

8 dkg vaj


Tetejére: 

reszelt sajt


Elkészítés:

A lisztet, a zabpehelylisztet, a tökmaglisztet, a sütőport és a sót egy nagy tálban összekeverjük. Ezután elmorzsoljuk benne a vajat. Majd összegyúrjuk a vízzel, hogy egynemű masszát kapjunk. 

A tésztát körülbelül 3 mm vékonyra nyújtjuk és karácsonyfa formájúra szaggatjuk. 

A kekszek tetejét megszórjuk reszelt sajttal, majd sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket.

180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük.




2021. december 11., szombat

Narancsos-joghurtos szelet

A téli szezon legjellemzőbb gyümölcse a narancs, ennek felhasználásával készítettem ezt a joghurtos szeletet. A süti alakbarát, nincs benne cukor, a tésztájában pedig darált mandula van. Aki szereti a gyümölcsös-joghurtos sütiket, annak ajánlom. :)



Narancsos-joghurtos szelet

Hozzávalók:

A kevert mandulás tésztához:

5 dkg darált mandula

1 dl tej

1 tojás

édesítő ízlés szerint

7,5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt

fél tasak sütőpor

csipet só


A joghurtkrémhez:

500 g görög joghurt

édesítő ízlés szerint

2-3 csepp bio narancs olaj

10 g zselatin


A zselés részhez:

6 g átlátszó tortazselé

1 dl víz

kevés édesítő

1-2 csepp bio narancs olaj

1 narancs


Elkészítés:

Egy tálban a tojást az édesítőszerrel felhabosítjuk, majd hozzáadjuk a tejet.  Ezután hozzáadjuk a teljes kiőrlésű búzalisztet, a darált mandulát, a sütőport és a sót. Összekeverjük az egészet, majd a tésztát egy kisebb kivajazott kerámiaformába öntjük. Előmelegített sütőben, 180 fokon tűpróbáig sütjük.

A görög joghurtot ízlés szerint édesítjük, majd hozzákeverjük a narancs olajat. 

A kimért zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A zselatint elkeverjük 2-3 evőkanál narancsos joghurtkrémmel, majd hozzáadjuk a többi krémhez. Ezután a krémet a kerámiaformában lévő mandulás tésztára öntjük. A sütit hűtőbe tesszük dermedni.

Amíg a krém dermed, a narancsot meghámozzuk és gerezdekre szedjük. A narancsdarabokat a megdermedt krém tetejére tesszük. A vizet  és a narancs olajat összekeverjük, édesítővel ízesítjük. A torzsalét elkeverjük a narancsos keverékkel, majd gázra tesszük és forrástól számítva 1 percig főzzük. A kész tortazselét kicsit hagyjuk hűlni, majd  ráöntjük a narancsra. A sütit ismét hűtőbe tesszük,  majd 2-3 órás dermedési idő után szeleteljük.


2021. december 6., hétfő

Sós túrós pite sajttal

Milyen rég írtam már ide! Egyáltalán nem felejtettem el a blogot, de nem volt időm se az írásra, se az alkotásra. 

A túró az egyik legjobb alapanyag, fehérjedús és nem hizlal. Sokan csak édesség formájában tudják elképzelni. Nemrég egy alj nélküli sós túrós pitét készítettem, aminek alacsony a szénhidráttartalma. A recept sokféleképpen variálható, olyan zöldfűszert teszünk bele, amilyet szeretnénk. 


Sós túrós pite sajttal

Hozzávalók:

500 g túró

180 g tejföl

1 kiskanál só

kevés bazsalikom

kevés oregánó

3 evőkanál zabpehely

1 kiskanál útifűmaghéj

2 tojás


A tetejére: 

50 g reszelt sajt


Elkészítés:

A túróhoz hozzáadjuk a tojást, a tejfölt, a sót, a bazsalikomot és az oregánót. Egy botmixer segítségével krémesítjük az egészet. Ezt követően hozzákeverjük a zabpelyhet és a útifűmaghéjat. A túrós masszát kivajazott, kilisztezett piteformába simítjuk. Reszelt trappista sajtot szórunk a tetejére, és 180 fokos előmelegített sütőben 30 perc megsütjük.