2016. június 19., vasárnap

Meggyes joghurtkocka

Mit süssek a meggyből? - tanakodtam magamban. Végignéztem a finom meggyes receptjeim, aztán eszembe jutott, hogy mennyire szeretem a piskótát könnyed joghurtos krémmel, így kreáltam ezt a süteményt. Hasonlít a meggyes joghurttortámhoz, de felteszem ezt is, mert nagyon jól eltaláltam az arányokat, s szeretném rögzíteni, hogy máskor is elkészíthessem. Melegben igen jól tud esni az ilyen könnyed finomság, ha pedig nektek is tetszik, próbáljátok ki! :)

Meggyes joghurtkocka
Hozzávalók:
A piskótához:
3 tojás
3 evőkanál cukor
3 evőkanál liszt

A joghurtkrémhez:
1 tasak vaníliás pudingpor
4 dl tej
5 evőkanál kristálycukor
500 g krémes joghurt (nálam 4 x 125 g Danone krémes natúr joghurt)
2 dl habtejszín
80-100 g porcukor (ízlés szerint)
12 g zselatin

A tetejére:
250 g meggy
1 tasak piros tortazselé


Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habot. Ezután rászitáljuk a lisztet, majd laza mozdulatokkal belekeverjük. A masszát egy spatulával belesimítjuk egy kizsírozott, kilisztezett tepsibe és előmelegített, 180 fokos sütőben megsütjük. (Végezzünk tűpróbát!)

A vaníliás pudingport 5 evőkanál cukorral sűrűre főzzük. A habtejszínből kemény habot verünk. A langyosra hűlt pudinghoz hozzáadjuk a krémes joghurtot, a porcukrot és a felvert tejszínhabot. 
A zselatinra annyi vizet öntünk, hogy ellepje, majd tűzre tesszük, s meglangyosítjuk (nem szabad forrnia!). A joghurtkrémhez hozzákeverjük a langyos zselatint. 
A krémet a kihűlt piskótára öntjük, a tetejét kirakjuk magozott meggyel, majd a hűtőbe tesszük dermedni.
A piros tortazselét a tasakon lévő utasítás szerint elkészítjük, majd ráöntjük a süti tetejére. A sütit visszatesszük dermedni a hűtőbe, majd utána szépen szeletelhetjük.



2016. június 13., hétfő

Vaníliás-mascarponés-epres pite

Újabb epres süti! Omlós kakaós tészta vaníliás mascarpone krémmel, eperrel megkoronázva.  A sajttortához hasonló, nagyon finom. :) Természetesen más gyümölccsel is elkészíthető, például áfonyával, málnával vagy meggyel.  :)


Vaníliás-mascarponés-epres pite
Hozzávalók:
A tésztához:
150 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
2 evőkanál holland kakaópor
100 g vaj
50 g porcukor
csipetnyi só
1 tojás

A vaníliás mascarponés krémhez:
250 g mascarpone
140 g tejföl (1 kis doboz 20 %-os tejföl)
80 g cukor (ízlés szerint lehet több is)
1 vaníliarúd kikapart magja
1 tojás
3 evőkanál étkezési keményítő

300 g eper


Elkészítés:
A lisztet, a kakaóport, a sót, a  porcukrot összekeverjük és elmorzsoljuk a hideg vajjal. A morzsához hozzátesszük az egy tojást és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk. 20 percre hűvös helyre tesszük pihenni.

Egy 22 cm-es piteformát kivajazunk. A tésztát lisztezett felületen kinyújtjuk és kibéleljük vele a  piteformát úgy, hogy a peremén is legyen tészta. 180 fokos előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.
A mascarponét kikeverjük a tejföllel, a cukorral és a vaníliarúd kikapart magjaival, végül belekeverjük az étkezési keményítőt is.
Amikor megsült a kakaós tészta, akkor a mascarponés krémet beleöntjük, a megmosott epret pedig rárakosgatjuk. A süteményt visszatesszük a sütőbe, s 30-35 percig sütjük. Akkor van készen a süti, amikor már nem folyik, hanem remegős a krém. Ha kihűlt a süti, akkor szeletelhetjük.



2016. június 10., péntek

Diós-epres kevert

Újabb epres süti, amely nagyon egyszerűen elkészíthető. Ezt a hét közepén sütöttem, délután munka után. Tényleg gyorsan összedobható és megéri, mert finom. :)


Diós epres kevert
Hozzávalók:
A tésztához:
10 dkg darált dió
25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
8 dkg puha vaj
15 dkg cukor
3 tojás
2 dl tej

A rakományhoz:
250-300 g eper


Elkészítés:
Egy tálba összekeverjük a lisztet, a diót és a sütőport.

A tojásokat a cukorral habosra verjük, majd hozzáadjuk a vajat, s tovább habosítjuk. A cukros-vajsas-tojásos keverékhez hozzáöntjük a tejet, végül a diós-sütőporos lisztet is beleöntjük, s egyneművé keverjük.

Egy 22x30 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, és a masszát belesimítjuk. Az epret megmossuk, kettévágjuk és a diós massza tetejére rakosgatjuk. 


Előmelegített sütőben, 180 fokon kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Végezzünk tűpróbát!



2016. június 7., kedd

Sült epres-túrós linzerszelet tönkölyliszttel

Tombol az eperszezon, ezt én nagyon ki szoktam használni, egyszerűen nem tudok betelni az eperrel. Eszem magába, belekeverem joghurtba, turmixot csinálok belőle és természetesen sütit is készítek vele. Most hétvégén mi mást süthettem volna, mint epres finomságot, méghozzá ezt a sült epres-túrós linzerszeletet tönkölyliszttel. Omlós linzeralapon lágy túrókrém rajta finom sült eperrel, isteni. A túrókrém a mascarponétól lesz igazán krémes, de aki olcsóbban akarja megoldani, helyettesítheti tejföllel is. Nagyon finom süti, remélem kipróbáljátok. :)

Eperszezon van, ezért összegyűjtöttem néhány epres finomságot, mindegyik nagyon finom, ezért bármelyiket bátran ajánlom kipróbálásra. Kattintsatok a receptre! :)
 
Sült epres-túrós linzerszelet tönkölyliszttel
Hozzávalók:
A linzeralaphoz:
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10 dkg margarin
10 dkg porcukor
1/2 teáskanál sütőpor
1 tojás

A túrókrémhez:
75 dkg túró
2 tojás
25 dkg mascarpone
2 evőkanál búzadara
porcukor ízlés szerint
1 tasak vaníliás cukor

250 g eper


Elkészítés:
Egy 20X30-as tepsit kizsírozunk és kilisztezünk. A tészta hozzávalóit, a lisztet a sütőport, a tojást, a porcukrot és a margarint összegyúrjuk. A tésztát lisztezett felületem akkorára nyújtjuk, hogy a tészta a tepsi peremére is jusson, amit odanyomkodunk.

A linzeres alapot előmelegített 180 fokos sütőben 12-15 percig sütjük.

Közben elkészítjük a krémet. A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A túróba belekeverjük a mascarponét, a cukrot, a vaníliás cukrot, a tojássárgáját és a búzadarát, végül a fehér tojáshabot is beleforgatjuk.

A kész krémet a kész linzertésztára öntjük, elegyengetjük és 35 percig a sütőben sütjük.

Az epret megmossuk és hosszába félbe vágjuk. Amikor a túrókrém összeállt, kivesszük a sütőből és szépen rárakosgatjuk az epret. Amikor elrendeztük az eperszemeket visszatesszük a sütit a sütőbe és még 15 percig sütjük. Ha kivettük a sütőből megvárjuk még kihűl s szeletekre vágjuk.



2016. június 3., péntek

Mazsolás sajttorta

Volt két doboz mascarponém, aminek a lejártai ideje vészesen közeledett, abból sütöttem ezt a finom sajttortát még két héttel ezelőtt. Nagy kedvencem a sajttorta, mert egyszerű elkészíteni és isteni finom.  Ne ijedjetek meg, a krém híg állagú lesz, de sütés közben besűrűsödik. Mivel folyékony a krém, ezért a mazsola nem marad a krém tetején, hanem az abonettes rétegre lesüllyed. Mazsola helyett friss gyümölcsöt is tehettek bele, azzal még finomabb lesz. 


Mazsolás sajttorta
Hozzávalók:
Az alaphoz:
100 g korpás extrudált kenyér (abonett)
180 g vaj

A krémhez:
500 g mascarpone
175 g jó minőségű tejföl (20 %-os)
4 tojás
1 tasak vaníliás pudingpor (37 grammos)
10 dkg porcukor (ízlés szerint lehet több is)
1 tasak vaníliás cukor

Mazsola


Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük. A korpás abonettet morzsás állagúra törjük. (Én csak durván összetörtem a sodrófával, nem daráltam). A vajat felolvasztjuk és az összetört abonettre öntjük, majd összekeverjük.


A tortaformát kizsírozzuk és a vajas morzsás keveréket beleöntjük a formába, majd a tenyerünkkel alaposan lenyomkodjuk szépen, egyenletesen. Hűtőbe tesszük 20 percre dermedni.
Közben elkészítjük a krémet.
A mascarponét, a tejfölt és a kétféle cukrot fakanállal jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a tojásokat és a vaníliás pudingport.  A kekszes alapra ráöntjük a krémet, beleszórjuk a mazsolát és 45 percre sütőbe tesszük sülni.  Hagyjuk kihűlni, utána szeletelhetjük. 




2016. május 29., vasárnap

Köleskoch eperszósszal

A mai édességünk köleskoch volt, amihez friss eperből készítettem szószt és azzal tálaltam.  Már egy ideje jó barátságot ápolok a kölessel, gyakran készítek belőle kását vagy ahogy én nevezem  tejbekölest. Sokan csak madáreleségnek tartják a kölest, pedig csodás élettani hatása van (könnyű emészteni, lúgos hatású, erősíti az immunrendszert, B-vitaminban gazdag) és a fogyókúrához is kiváló. A köleskoch úgy készül, mint a hagyományos rizskoch és ízre is nagyon hasonlít rá, viszont sokkal egészségesebb. Mondhatjuk, hogy a rizskoch reformosított változata. Magába is nagyon finom, én friss eperből főztem hozzá szószt, ami isteni volt hozzá. Az eperszósz érdekessége, hogy elkészítéséhez nem használtam cukrot és természetes anyaggal, útifű maghéjjal zselésítettem. Ha még nem kóstoltátok a kölest, próbáljátok ki, remélem Nektek is ízlik majd. :)

Köleskoch eperszósszal
Hozzávalók: (20X30-as tepsibe)
A tésztához:
2 dl köles
6 dl tej
csipet só
5 dkg vaj
1 citrom reszelt héja
1 tasak vaníliás cukor
5 evőkanál cukor (lehet többet is, aki édesebben szereti)
4 tojás

Az eperszószhoz:
500 g eper
5 kiskanál útifű maghéj

Elkészítés:
A kölest kétszer átmossuk. A citromot is megmossuk, és a héját lereszeljük.
A tejben a kölest egy csipet sóval, a vaníliás cukorral és a reszelt citromhéjjal kevergetés mellett puhára főzzük. Kicsit hagyjuk hűlni.
A tojássárgáját különválasztjuk a fehérjétől. A sárgáját habosra keverjük a vajjal és a cukorral, a fehérjéből pedig kemény habot verünk.
A kölest összekeverjük a tojássárgájás masszával, utána pedig óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérjét. Ezt követően sütőpapírral kibélelt tepsibe öntjük a tésztát és 160-170 fokos sütőben készre sütjük.

Az eperszószhoz a gyümölcsöt megmossuk, majd villával összetörjük. Az eperpürét kis lábasba feltesszük a gázra, majd ha felforrt akkor levesszük a tűről és hozzákeverjük az útifűmaghéjat. Kicsit hagyjuk hűlni, zselésedni, majd tálalhatjuk a köleskoch mellé.






2016. május 20., péntek

Egyszerű epres-túrós süti

Elég régen jelentkeztem, nem mintha nem szeretnék blogot írni, csak hát mostanában nem sütöttem.
Ennek magyarázata egyrészt, hogy időhiányban szenvedek, másrészt, hogy egy hetet Angliában töltöttem. Fantasztikus utazás volt, megtapasztaltam a vidéki Anglia romantikus, idilli atmoszféráját, gyönyörű várakat láttam és megcsodáltam London nevezetességeit. Csodálatos kirándulás volt! :) Néhány képet megosztok veletek is. Ez alkalommal is hoztam receptet méghozzá egy egyszerű, gyors túrós epres sütijét, amelyet még korábban készítettem fagyasztott eperből. Ma már a piacon dömping van az eperből, készítsétek el friss gyümölccsel. :)


Egyszerű epres túrós süti
Hozzávalók:
A tésztához:
4 tojás
10 dkg cukor
10 dkg vaj
50 dkg túró
1 csomag vaníliás cukor
1 csomag sütőpor
5 evőkanál búzadara

A tetejére:
500 g eper

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjéből kemény habot verünk.  A túrót a tojássárgájával, a vajjal, a kétféle cukorral jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a sütőport és a búzadarát is. Legvégül hozzáforgatjuk a felvert tojásfehérjét.

A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, rátesszük az epret és 170 fokon 30-40 perc alatt készre sütjük. Hidegen kockára szeletelve tálaljuk.

 



Angliai képek:

Warwick Castle
Caerphilly Castle
Oxford
Látkép a St. James Parkból
London Eye