A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcsös süti. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyümölcsös süti. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 2., hétfő

Túrós-meggyes kuszkusztorta - diétás

Az egészséges étrend jegyében a kuszkuszt nagyon megszerettem, elkészítése gyors és egyszerű. Általában sós köretként vagy saláta alapanyagként használom. Múlt héten kísérleteztem, édességet készítettem belőle, ezt a túrós-meggyes kuszkusztortát. A végeredmény egy teljesen egyszerű, finom, diétás édesség lett. A jövőben is megsütöm majd más gyümölccsel. :)


Túrós-meggyes kuszkusztorta
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
10 dkg kuszkusz
4 kisebb házi tojás
25 dkg túró
1 dl víz
5 evőkanál eritrit (vagy cukor)
5-10 dkg meggy

Elkészítés:
Először a kuszkuszt egy tálba öntjük, felforraljuk az 1 dl vizet, majd ráöntjük a kuszkuszra és hagyjuk állni hagyni nagyjából 15 percig.
Közben a túrót, a 4 tojás sárgáját az eritrittel kikeverjük. Ezután a kuszkuszhoz keverjük. A tojásfehérjéket pici sóval felverjük, majd a kuszkuszhoz adjuk. A tésztához hozzáadjuk a meggy egy részét. Ezután a masszát egy 18 cm-es tortaformába öntjük, majd kirakjuk a tetejét a maradék meggyszemekkel. A sütőt 180 fokra előmelegítjük és körülbelül 30 perc alatt készre sütjük. 



2017. szeptember 24., vasárnap

Áfonyás túrókrémtorta

Múlt hét szombaton még sikerült vennem nagyon szép áfonyát a piacon, így egy finom nyárzáró gyümölcsös sütit készítettem. Nem volt kérdés, hogy az áfonyát túróval fogom kombinálni, így született meg ez a könnyed áfonyás túrókrémtorta. De kár, hogy már nincs belőle, olyan finom volt! :)

Áfonyás túrókrémtorta
Hozzávalók:
A tésztához:
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
6 dkg  porcukor
10 dkg vaj
egy csipet só
fél csomag sütőpor
1 tojás

A túrós töltelékhez:
500 g túró
150 g cukor
1 tasak vaníliás cukor
1 dl tejföl
250 g mascarpone
3 evőkanál búzadara
150 g áfonya

Az áfonyás bevonathoz:
50 g áfonya
2 evőkanál cukor
1 csomag színtelen tortazselé (12g)
kevés víz


Elkészítés:
Egy tálba beleszitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sütőport és a sót. A sütőporos lisztet összemorzsoljuk a vajjal, majd összegyúrjuk a tojással és a porcukorral. Egy 22 cm-es tortaformát kivajazzuk, kilisztezzük. A tésztát nyújtódeszkán körlappá nyújtjuk, majd átemeljük a formába úgy, hogy az oldalán is legyen 3-4 cm tészta. Az alját villával megszurkáljuk és előmelegített sütőben tesszük sülni, körülbelül 15 percre.

A túrós krémhez először a túrót áttörjük, majd összekeverjük a cukorral, a vaníliás cukorral,  a tejföllel és a mascarponéval. Végül a krémbe belekeverjük a 3 evőkanál búzadarát és a megmosott, szárazra törölt áfonyát.

A tésztát kivesszük a sütőből és egyenletesen elosztjuk rajta az áfonyás túrótölteléket, majd még 15-20 percre visszatesszük sülni.

Az áfonyás bevonathoz  megmossuk az áfonyát és botmixerrel összeturmixoljuk. Az áfonyapéphez hozzáadjuk a cukrot, a tortazselét és annyi vizet, hogy az egész 2,5 dl legyen. Az zselét kis lángon felforraljuk. Amikor felforrt, 1 percig főzzük majd levesszük a tűzről és rögtön ráöntjük a kihűlt túrótorta tetejére. Hagyjuk a zselét megdermedni, majd hűtőbe tesszük egy éjszakára. Másnap szeletelhetjük.


2017. augusztus 9., szerda

Meggyes-őszibarackos túrótorta

A 200. blogbejegyzést olvashatjátok most tőlem, tehát a 200. recept az oldalamon. Ennek alkalmából egy remek tortát hoztam. A túrótorta mindenhogy isteni, a legfinomabb gyümölccsel megspékelve, legutóbb meggyel és őszibarackkal készítettem. Nagyon könnyű elkészíteni. :)

Meggyes-őszibarackos túrótorta
Hozzávalók:
A piskótához:
3 tojás
3 evőkanál liszt
3 evőkanál cukor

A túrókrémhez:
500 g túró
250 g mascarpone
150 g cukor (ízlés szerint változtatható)
2 tasak vaníliás cukor
1 kezeletlen citrom reszelt héja
néhány szem magozott meggy
1 őszibarack kockára vágva

A tetejére:
néhány szem magozott meggy
1-2 őszibarack szeletekre vágva
1 tasak színtelen tortazselé
2 evőkanál cukor
200 ml víz 
50 ml meggylé

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat a cukorral habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habot. Ezután rászitáljuk a lisztet, majd laza mozdulatokkal belekeverjük. Egy tortaformát kizsírozunk, kilisztezünk majd a masszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

Az áttört túrót, a mascarponét, a citromhéjat a cukorral és a vaníliás cukorral simára keverjük. A krémbe belekeverjük a magozott meggyet és a kockára vágott őszibarackot. A gyümölcsös túrókrémet egyenletesen elsimítjuk a megsült piskótán. A torta tetejét kirakjuk magozott meggyel és őszibarackszeletekkel. A meggylevet és a vizet összekeverjük, majd 2 evőkanál cukorral elkeverjük és felforraljuk. A kész zselét a közepétől kiindulva a torta tetejére öntjük.  A tortát néhány órára hűtőbe tesszük, majd szeleteljük. 


2017. augusztus 1., kedd

Villámgyors áfonyás sütemény

Egy egyszerű kevert sütit hoztam áfonyával, amit villámgyorsan el lehet készíteni. Tényleg gyors, nem kell hozzá más csak egy tál, meg egy fakanál és még sok mosogatnivaló sem marad utána.
Ez egy nagyon jó univerzális tészta, amit jól lehet variálni. Korábban kakaósan is elkészítettem sárgabarackkal, cseresznyével és meggyel. Mindkettő változat finom. :)


Villámgyors áfonyás sütemény
Hozzávalók:
2 dl joghurt
3 tojás
5 evőkanál olaj
15 dkg cukor
1 tasak vaníliás cukor
30 dkg liszt
1 csomag sütőpor
1 csipet só

25 dkg áfonya


Elkészítés:
Az egész tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral habosra kavarjuk, majd hozzáadjuk sót, a joghurtot és az olajat. A száraz hozzávalókat összekeverjük: a lisztet és a sütőport. Ezt követően a sütőporos lisztet összedolgozzuk a nedves keverékkel.Ezután a tésztát kizsírozott, kilisztezett tepsibe öntjük, a tetejét áfonyával kirakjuk. A süteményt előmelegített sütőbe toljuk és kb. 35 perc alatt megsütjük.

Kakaós változat sárgabarackkal, cseresznyével és meggyel





2017. július 17., hétfő

Sárgabarckos túrókocka

A sárgabarack és a túró az egyik legtutibb párosítás, ezért ezt a sütit érdemes elkészíteni. Linzertészta az alja, rajta bársonyos túrókrém sárgabarackokkal megkoronázva. Igazi nyári sütemény. :) Hasonlót sütit már korábban is készítettem, akkor piteformában, itt találjátok.  :)

Sárgabarackos túrókocka
Hozzávalók:   
A tésztához:
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
5 dkg porcukor
1 tasak vaníliás cukor
10 dkg vaj
csipet só
1 tojássárgája

A túrókrémhez:
50 dkg túró
15 dkg porcukor
1 vaníliás cukor
2 tojás
2 dl tejföl
1 tasak vaníliás pudingpor

Továbbá:
30 - 40 dkg sárgabarack

Elkészítés: 
A tészta hozzávalóit gyors mozdulatokkal összedolgozzuk: a lisztet a porcukorral, a sóval, a vaníliás cukorral, a vajjal és a tojássárgájával.  
A tésztát lisztezett felületen tepsi méretűre nyújtjuk. A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük, majd a tésztalapot a tepsibe helyezzük. A tésztát előmelegített sütőben 20 percig sütjük. 
A krémhez összekeverjük a túrót a porcukorral, a vaníliás cukorral, a tejföllel, a tojásokkal és a vaníliás pudingporral. Szép sima krémmé dolgozzuk, majd egyenletesen rákenjük az elősütött tésztára. A felezett és a magozott sárgabarackokat ráhelyezzük a túrókrémre és egy kicsit bele is nyomkodjuk.   
Előmelegített sütőben 30-35 percig sütjük.


2017. július 9., vasárnap

Joghurtos-meggyes pite

Júniusban annyi epres sütit posztoltam, hogy kiderült számotokra is, mennyire odavagyok az eperért. Van még néhány epres receptem, később azokat is megmutatom majd. Mostanában meggyes és barackos sütik készültek a konyhámban. A meggyszezon nem múlhat el klasszikus meggyes pite nélkül, idén is sütöttem. Ezen kívül egy másféle meggyes pite is készült, aminek ötletét ez a recept szolgáltatta. A tésztamennyiséget feleztem és a krémen is változtattam, görög joghurtot használtam hozzá. Kevés tészta, sok krém. Finom lett. Ribizlivel, málnával vagy áfonyával is kipróbálható. :)



Joghurtos-meggyes pite
Hozzávalók:
A kevert tésztához:
1 csomag vaníliás cukor
fél csomag sütőpor
15 dkg liszt
10 dkg vaj
7 dkg cukor
2 tojás
egy csipetnyi só

A rakományhoz:
200 g cukor
800 g görög joghurt
2 tojás
300 g meggy
2 csomag vaníliás pudingpor

Elkészítés:
Az egész tojásokat habosra keverjük a kétféle cukorral, azután hozzáadjuk a sót, a vajat. A robotgéppel tovább verjük, hogy a vaj is habos legyen. A lisztet és a sütőport összevegyítjük, majd hozzászitáljuk a tojásos-vajas részhez és az egészet összekeverjük. A tésztát kizsírozott, kilisztezett tepsibe simítjuk, majd 180 fokra előmelegített sütőben elősütjük (Nekem 15 perc volt.). Akkor vegyük ki a sütőből, ha már valamennyire megszilárdult a tészta. Jöhet rá a rakomány.

A görög joghurtot elkeverjük a cukorral, a pudingporral és az egész tojással. A meggyet kimagozzuk, majd hozzáadjuk a joghurtos krémhez és az egészet egyenletesen ráöntjük az elősütött tésztára. Előmelegített sütőben 30 - 40 perc alatt készre sütjük a süteményt.


És a klasszikus meggyes pite

Receptje itt





2017. június 29., csütörtök

Epres-túrós piskótakocka

Még az epeszezon idején készítettem ezt az epres-túrós piskótakockát. Nagyon finom könnyed sütemény. Sajnos az eperszezon már véget ért, de más gyümölccsel is csodás lesz, például málnával, szederrel vagy áfonyával.

Epres-túrós piskótakocka
Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
2 evőkanál cukor
2 evőkanál eritrit
4 evőkanál liszt

A túrós eperkrémhez:
50 dkg túró
25 dkg mascarpone
50 dkg eper
20 g zselatin
10 dkg porcukor

Díszítéshez:
néhány szem eper

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel és a cukorral habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a keményre vert habot. Ezután hozzászitáljuk a lisztet, majd laza mozdulatokkal belekeverjük. Egy közepes tepsit kizsírozunk, kilisztezünk majd a masszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

Az epret megmossuk és botmixer segítségével pürésítjük. A túrót krumplinyomón áttörjük, majd a mascarponéval és a porcukorral kikeverjük, majd hozzáöntjük az eperpürét és az egészet összekeverjük. A zselatint egy kis lábasba szórjuk, ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje és hagyjuk, hogy megduzzadjon. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd elkeverjük 1 evőkanál túrókrémmel majd a krém egészéhez adjuk.
Ezután a krémet ráöntjük a kihűlt piskótára és a süteményt hűtőbe tesszük 2-3 óra dermedni. Amikor megdermedt a krém a sütemény tetejét felezett eperszemekkel díszítjük.





2017. június 17., szombat

Epres-mascarponés joghurttorta

A világ egyik legfinomabb gyümölcse az eper, amiből a világ legfinomabb sütijei készülnek. Most egy isteni epres joghurttortát hoztam Nektek, amit nagyon könnyű elkészíteni és biztos mindenkinek ízleni fog. :) Én imádtam! Egyszerre több szeletet is ettem belőle, mivel a piskótája nagyon diétás, zabpehelylisztettel és 0 kalóriás eritritettel készült.

Epres-mascarponés joghurttorta
Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
4 evőkanál zabpehelyliszt
4 evőkanál eritrit (helyettesíthető cukorral, nyírfacukorral)

Az epres joghurtos krémhez:
500 g joghurt
500 g eper
250 g mascarpone
100 g porcukor
20 g zselatin

Díszítéshez:
eper

Elkészítés: 
A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény habot. Ezután hozzászitáljuk a zabpehelylisztet, majd laza mozdulatokkal belekeverjük. Egy tortaformát kizsírozunk, kilisztezünk majd a masszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

Az epret megmossuk és botmixer segítségével pürésítjük. A joghurtot a mascarponéval és a porcukorral kikeverjük, majd hozzáöntjük az eperpürét és az egészet összekeverjük. A zselatint egy kis lábasba szórjuk, ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje és hagyjuk, hogy megduzzadjon. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük a joghurtkrémbe. Ezután a krémet ráöntjük a kihűlt piskótalapra. A tortát hűtőbe tesszük, majd 2-3 óra múlva szeletelhető. A torta tetejét eperszemekkel díszítjük.




2017. június 11., vasárnap

Epres túrókocka

Kihasználom az eperszezont, ameddig csak lehet friss eperrel többféle süteményt is készítek. Múlt héten egy túrós-epres süteményt sütöttem, amely igazán finom lett. Az eper a túróval nagyon összepasszol, szóval érdemes meglepni vele a családot. :)

Epres túrókocka
Hozzávalók:
A tésztához:
20 dkg liszt (nálam fele teljes kiőrlésű tönkölyliszt volt)
1 csipet só
1 teáskanál sütőpor
5 dkg porcukor
1 tojás
10 dkg vaj

A tésztát megszórni:
4 evőkanál búzadara


Az epres töltelékhez:
40 dkg eper
6 evőkanál keményítő

A túrós töltelékhez:
50 dkg túró
2 tojás szétválasztva
15 dkg porcukor
1 tasak vaníliás cukor
3 evőkanál keményítő

Elkészítés:
A lisztet összekeverjük a  sóval, a cukorral, a sütőporral, majd hozzáadjuk a vajat és összemorzsoljuk. Amikor már kellően morzsalékos hozzáadjuk a tojást és gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a tésztát.

Ezután lisztezett felületen kinyújtjuk a tésztát (30x20 cm-re), majd a kivajazott, kilisztezett tepsibe helyezzük.

A túrótöltelék elkészítése következik. A túrót áttörjük, hozzáadjuk a két tojás sárgáját, a porcukrot, a vaníliás cukrot, a  keményítőt majd az egészet jó elkeverjük.  A tojások fehérjét kemény habbá verjük és óvatosan hozzáforgatjuk a túrós keverékez.

Az epret alaposan megmossuk, lecsepegtetjük, összedaraboljuk és összekeverjük a keményítővel. A tésztát megszórjuk 2 evőkanál búzadarával, majd rászórjuk az epret, végül meghintjük a maradék, 2 evőkanál búzadarával. Az eperre ráöntjük a túrós tölteléket és előmelegített sütőben 180 fokon megsütjük. Hagyjuk a tepsibe kihűlni és szeletelhetjük.





2017. június 6., kedd

Epres csokoládékrém-torta (sütés nélkül)

Túlzás nélkül állíthatom  a most következő torta bombasztikusan finom: a csodálatos csokoládé találkozása az érzéki eperrel. Ennél finomabb sütit el se lehet képzelni, az eper és a csoki párosa egyszerűen mennyei. :) 

Epres csokoládékrém-torta (sütés nélkül)
Hozzávalók:
Az alaphoz:
180 g édes keksz (én Tereferét használtam)
50 g vaj

A csokoládékrémhez:
2 tasak csokoládés pudingpor
6 evőkanál cukor
7 dl tej
10 dkg étcsokoládé
25 dkg mascarpone
2 dl habtejszín
1 tasak habfixáló por
30 g zselatin

A tetejére:
250 g eper
1 tasak átlátszó tortazselé
  
Elkészítés:
A kekszet ledaráljuk és a vajjal összegyúrjuk, majd kapcsos szélű 20 cm-es tortaformába nyomkodjuk. 

A pudingporokat a cukorral és egy kevés tejjel kikeverjük, majd felöntjük a többi tejjel és megfőzzük. Ha megfőtt a puding, még melegen hozzáadjuk az összetördelt étcsokoládét és egynemű krémmé keverjük. Ezt követően a mascarponét is hozzáadjuk, majd ismét egyneművé keverjük. A tejszínt a habfixáló porral felverjük és a langyosra hűlt csokikrémhez forgatjuk. A zselatint 0,5 dl vízben megduzzasztjuk, kissé felmelegítjük, majd belekeverjük a csokoládékrémbe. A krémet a kekszes alapra simítjuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük. 

Másnap a torta tetejét félbe vágott  eprekkel kirakjuk. A tortazselét a tasakon lévő utasítás szerint elkészítjük, majd ráöntjük a tortára és a hűtőbe tesszük dermedni.
 


2017. május 27., szombat

Meggyes-vaníliás kekszsütemény - diétás

Egy gyorsan elkészülő kekszes gyümölcsös finomságot hoztam, amihez nem kell bekapcsolni a sütőt. Az ötlet innen jött, én egy kicsit módosítottam a recepten, hogy diétásabb és egészségesebb legyen. Háztartási keksz helyett cukormentes korpovit kekszet használtam, a meggypudingot pedig nem pudingporból főztem, hanem útifűmaghéjjal készítettem. A végeredmény szuper lett! :) Nagyon megszerettem az útifűmaghéjat, szuperfoodnak számít, hiszen szénhidráttartalma alacsony, rosttartalma viszont magas. Ezenkívül az emésztőrendszert hatékonyan méregteleníti. Használjátok bátran, a kekszsütit pedig készítsétek el!:) Szerintem eperrel is isteni lesz! :)


Meggyes-vaníliás kekszsütemény
Az alaphoz:
32 db korpovit keksz

A vaníliás pudinghoz:
4 evőkanál cukor
1 tasak vaníliás pudingpor
3,5 dl tej

A meggyes pudinghoz:
20-25 dkg meggy
cukor (ízlés szerint)
0,5 dl víz
5 g útifűmaghéj

Elkészítés:

Egy tálcára lerakunk 16 darab korpovit kekszet. 
A meggyes pudinghoz a meggyet lábasba tesszük, hozzáadjuk a vizet és a cukrot majd gázon felforraljuk az egészet. Ezt követően botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk az útifűmaghéjat.  Megvárjuk míg az útifűmaghéj bezselésíti a gyümölcsöt. Az elkészült pudingot egyenletesen a kekszekre terítjük.
A vaníliás pudingport a cukorral és 1 dl tejjel kikeverjük, majd hozzáadjuk a többi tejet is. A pudingot szokásos módon megfőzzük, gázra tesszük és folyamatos kevergetés mellett besűrűsítjük.  Az elkészült pudingot egyenesen a a meggyes pudingra rétegezzük.
A tetejét befedjük egy réteg korpovit keksszel, majd kihűtjük, néhány órára hűtőszekrénybe tesszük. Később a süteményt a kekszek mentén felszeleteljük.