2019. július 26., péntek

Meggyes-barackos chiapuding

Saját ötlet alapján készült desszert. Nem kell bekapcsolni hozzá a sütőt, a mostani nyári hőségben különösen jóleső finomság. :)

Meggyes-barackos chiapuding
Hozzávalók: (1 pohárhoz)
2 dl tej
3 evőkanál chia mag
édesítő ízlés  szerint
3 közepes sárgabarack
két szem meggy



Elkészítés:
Egy kis tálkába beletesszük a chia magot és az édesítőt, majd ráöntjük a tejet és alaposan elkeverjük. A chia maggal teli tálkát egy éjszakára hűtőbe helyezzük, hogy a magoknak legyen idejük megduzzadni.
Másnap a sárgabarackokat botmixerrel pürésítjük, a meggyet pedig kimagozzuk. A chiapuding felét belekanalazzuk egy pohárba, erre kerül a sárgabarackpüré, majd a megmaradt chiapuding. A tetejére  kimagozott meggyet teszünk.


2019. július 20., szombat

Eperjoghurtos szelet

Július első hetében még sikerült finom magyar epret vennem a piacon, volt otthon görög joghurt, így ezekből könnyű nyári süteményt készítettem. Nagyon finom és a kalóriák miatt sem kell aggódni.



Eperjoghurtos szelet
Hozzávalók:
A piskótához:
2 tojás
2 evőkanál eritrit
2 evőkanál mandulaliszt
1 kávéskanál útifűmaghéj

Az epres krémhez:
400 g görög joghurt
200 g eper
2-3 evőkanál folyékony édesítő (ízlés szerint)
10 g zselatin

Díszítéshez:
pár szem eper

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojásfehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel habosra verjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a tojáshabot. Ezután hozzákeverjük a mandulalisztet, majd az útifűmaghéjat is belekeverjük. Egy püspökkenyérformát sütőpapírral kibélelünk majd a mandulalisztes piskótamasszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

Az epret megmossuk és botmixer segítségével pürésítjük. A joghurtot az édesítőszerrel kikeverjük, majd hozzáöntjük az eperpürét és az egészet összekeverjük. A zselatint egy kis lábasba szórjuk, ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje és hagyjuk, hogy megduzzadjon. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük az epres joghurtkrémbe. Ezután az epres  joghurtkrémet ráöntjük a kihűlt piskótalapra. A süteményt néhány órára hűtőbe tesszük dermedni, tálaláskor eperrel díszítjük.



2019. július 13., szombat

Ribizlis-túrós pohárdesszert

Édesapám kertjében termő ribizli felhasználásával egy könnyed túrós finomságot készítettem ma. Igazi jolly joker édesség, ha meleg van vagy valami gyors édességre vágyunk, hiszen nem kell bekapcsolni a sütőt és gyorsan összeállítható. A ribizli üde savanykás íze mellett mellett a pirított mandula és zabpehely csodafinom. Nem is ragozom tovább, ki kell próbálni.



Ribizlis-túrós pohárdesszert
Hozzávalók: (2 pohárhoz)
250 g túró
200 g ribizli
1 evőkanál joghurt
1-2 kiskanál folyékony édesítő (ízlés szerint)
10 g mandulapehely
10 g zabpehely
1 kiskanál vaj

Elkészítés:
A mandulapelyhet és a zabpelyhet késsel durvára aprítjuk, majd a keveréket egy kevés vajon serpenyőben megpirítjuk.
Egy tálban a túrót, a joghurttal, az édesítővel és 100 g ribizlivel botmixer segítségével krémesre keverjük. 
A pohár aljára teszünk egy kanálnyit a zabpelyhes mandulás keverékből, ezt követően jön a ribizlis túrókrém, majd egy kevés ribizli. A gyümölcsre szórunk egy kanálnyit a mandulás zabpehelyből, majd túrókrémmel zárjuk a rétegzést. A tetejét ribizlivel díszítjük. 
A pohárdesszertet pár órára hűtőbe tesszük pihenni, hogy az ízek összeérjenek, utána kanalazhatjuk a finomságot.


2019. július 8., hétfő

Diós-meggyes kevert süti

Két nappal ezelőtt sütöttem ezt a sütit. Gyors, egyszerű és finom.


Diós meggyes kevert süti
Hozzávalók:
A kevert tésztához:
100 g liszt
40 g darált dió
1 kiskanál sütőpor
fél kiskanál fahéj
70 g cukor
50 g olaj
fél dl tej
1 tojás

A tetejére:
2 marék magozott meggy

Elkészítés:
A tojást a cukorral alaposan elkeverjük.  Majd hozzáadjuk az olajat és a tejet. Egy tálban a lisztet, a diót, a sütőport és a fahéjat összekeverjük, majd a tojásos részhez adjuk és simára keverjük. Kivajazott, kilisztezett formába öntjük a masszát, a tetejét kirakjuk magozott meggyel, majd 180 fokon tűpróbáig sütjük.



2019. július 2., kedd

Epres joghurttorta

Az eper az egyik kedvenc gyümölcsöm, így a szezonja idején megpróbáltam a lehető legtöbb formában felhasználni. A finom eperrel egy könnyű, mutatós joghurttortát készítettem.  Isteni lett!



Epres joghurttorta
Hozzávalók: (18 cm-es tortaformához)
A kakaós piskótához:
2 tojás
2 evőkanál eritrit
1 evőkanál kakaópor
1 evőkanál mandulaliszt
1 kávéskanál útifűmaghéjliszt

A fehér joghurtkrémhez:
300 g görög joghurt
5 kanál eritrit (ízlés szerint lehet több is kevesebb is)
5 g zselatin

Az epres joghurtkrémhez:
200 g görög joghurt
6-8 evőkanál eritrit (függ az ízléstől és az eper édességétől)
200 g eper
10 g zselatin

Díszítéshez:
egy szem eper


Elkészítés:
A piskóta: A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk. A tojássárgákat az eritrittel habosra keverjük, majd óvatosan hozzáforgatjuk a kemény tojáshabot. Ezután hozzáadjuk a kakaóport, a mandulalisztet és az útifűmaghéjat, majd laza mozdulatokkal belekeverjük. Egy 18 cm-es tortaformát kizsírozunk, kilisztezünk majd a kakaós piskótamasszát egy spatulával egyenletesen belesimítjuk. A piskótát előmelegített, 180 fokos sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)

A fehér joghurtkrém: A görög joghurtot kikeverjük az eritrittel. A zselatint egy kis lábasba szórjuk, ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje és hagyjuk, hogy megduzzadjon. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük a joghurtba. Ezután a zselatinos joghurtot ráöntjük a kihűlt piskótalapra.

Az epres joghurtkrém: A megmosott epret botmixerrel pürésítjük. A joghurtot az eritrittel kikeverjük, majd hozzáöntjük az eperpürét és az egészet összekeverjük. A zselatinra kevés vizet öntünk, hagyjuk megduzzadni. Ezt követően a zselatint kis lángon meglangyosítjuk, majd belekeverjük az epres joghurtba. Ezután az epres joghurtkrémet ráöntjük a kihűlt fehér joghurtkémre, közepébe egy szem epret teszünk díszítésként. A joghurttortát egy éjszakára hűtőbe tesszük, majd szeleteljük.



2019. június 14., péntek

Chia puding meggyes joghurttal

Egyik kedvenc reggelim a chia puding. Nemcsak egészséges, hanem finom is és nem utolsósorban végtelen egyszerű elkészíteni. A chia puding sokféle módon tálalható, én nemrég friss meggy felhasználásával készült joghurttal rétegeztem. Csodás, kalóriaszegény édesség született. :)



Chia puding meggyes joghurttal
Hozzávalók: (2 pohárhoz)
Chia pudinghoz:
3 dl tej
2 evőkanál eritrit
3 evőkanál chia mag

A meggyes joghurthoz:
180 g natúr joghurt
100 g magozott meggy
3 evőkanál eritrit

Díszítéshez:
néhány szem meggy


Elkészítés:
A tejet kimérjük és belekeverjük az eritritet. Az édes tejbe beleszórjuk a chiamagot, alaposan elkeverjük és egy éjszakára betesszük a hűtőbe, hogy a magok megduzzadjanak.

Másnap a kimagozott meggyet botmixerrel pürésítjük, hozzáadjuk az eritritet majd összekeverjük a natúr joghurttal. Egy pohár aljára teszünk két kanál meggyes joghurtot, majd rákanalazunk chia puding felét, majd ismét 2 kanál meggyes joghurt következik. Díszítésként meggyet teszünk a tetejére. A másik pohárral is így járunk el.


2019. június 5., szerda

Áfonyás sajttorta

Nagy rajongója vagyok a sajttortának, a krémje a legfinomabb. Most vasárnap ezt az áfonyás változatot készítettem.  Isteni finom lett! :)



Áfonyás sajttorta
Hozzávalók:
A kekszalaphoz:
100 g darált korpovit keksz
30 g darált eritrit
50 g vaj

A krémhez:
250 g mascarpone
150 g joghurt
1 tojás
50 g eritrit

2 marék áfonya

Elkészítés:
Egy tálban összekeverjük a darált kekszet és az eritritet. Hozzáadjuk a vajat majd összegyúrjuk. A kekszalapot kivajazott 18 cm-es tortaformába nyomkodjuk.  A tésztát 10 percig elősütjük.
A mascarponét összekeverjük a joghurttal és az eritrittel. Ezt követően hozzáadjuk az egész tojást majd jól elkeverjük. Ráöntjük a krémet a kissé elősütött meleg kekszalapra, a tetejére pedig rászórjuk az áfonyát.
Ezután újra betesszük a sütőbe és kb.  kb 30-35 perc alatt megsütjük. Ha megsült, megvárjuk, amíg kihűl és fogyaszthatjuk.