A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mangó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mangó. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. november 6., péntek

Mákos-mangós túrókocka

Túrós sütemény-függőségben szenvedek. Gyümölcsös-túrós sütiből bármikor bármennyit meg tudok enni. Most egy mangós túrókockát hoztam, melynek mákos piskóta az alapja. A többi túrós sütihez hasonlóan ennek elkészítésében és elfogyasztásában is nagy örömömet leltem. :) 

 

Mákos-mangós túrókocka

Hozzávalók:
A mákos piskótához:

4 tojás

4 evőkanál eritrit

3 evőkanál darált mák

1 evőkanál mandulaliszt

A túrókrémhez:

450 g túró

200 g mascarpone

édesítő ízlés szerint

A tetejére:

1 jó nagy érett mangó

1 tasak színtelen tortazselé

250 ml limonádé

Elkészítés:

A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel habosra keverjük, a fehérjéből pedig kemény habot verünk. Az eritrites tojássárgába beleforgatjuk a tojáshabot. Ezután hozzáadjuk a mandulalisztet és a mákot, majd ezeket óvatosan mozdulatokkal elkeverjük. A mákos piskótamasszát kivajazott, kilisztezett tepsibe simítjuk és előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A túrót botmixerrel átdolgozzuk, majd ízlés szerint édesítjük. A túróhoz hozzáadjuk a mascarponét majd botmixerrel az egészet krémesítjük. A túrókrémet rásimítjuk a kihűlt mákos piskótára.
 
A mangót meghámozzuk és felkockázzuk. A mangókockákat a túrókrém tetejére rakosgatjuk.  A színtelen torzsalét elkeverjük a limonádéval, majd gázra tesszük és forrástól számítva 1 percig főzzük. A citromos tortazselét kicsit hagyjuk hűlni, majd  ráöntjük a mangóra. A süteményt hűtőbe tesszük dermedni egy éjszakára. Másnap kockára vágva szervírozzuk.
 


2020. április 23., csütörtök

Mangós túrókocka

Szeretem a trópusi gyümölcsöket, köztük a mangót is. Korábban még nem próbáltam sütibe. A járványidőszak előtt készítettem ezt a sütit, s a piskótára kerülő túrókrémbe mangókockákat tettem. Csodás süti született! :)


Mangós túrókocka
Hozzávalók:
A piskótához:
4 tojás
4 evőkanál eritrit
3 evőkanál mandulaliszt
1 evőkanál kakaópor

A túrós krémhez: 
500 g túró
400 g görög joghurt
édesítő ízlés szerint
20 g zselatin

1 érett mangó

Elkészítés:
A tojásokat kettéválasztjuk. A tojások sárgáját az eritrittel habosra keverjük, a fehérjét pedig kemény habbá verjük. Az eritrites tojássárgába beleforgatjuk a tojáshabot, majd beleszitáljuk a kakaóport, hozzáadjuk a mandulalisztet és óvatosan mozdulatokkal elkeverjük.
A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük, majd a kakaós piskótamasszát belesimítjuk. Előmelegített sütőben tűpróbáig sütjük.

A túrót, a görög joghurttal és az édesítővel alaposan elkeverjük. A mangót meghámozzuk, a gyümölcshúst felkockázzuk, majd beletesszük a túrókrémbe. A kimért zselatint kevés vízben megduzzasztjuk, majd alacsony lángon meglangyosítjuk. A mangós-túrós részt összekeverjük a langyos zselatinnal. Ezután a túrós krémet a kihűlt piskótára elsimítjuk. A süteményt egy éjszakára hűtőbe tesszük dermedni, majd kockákra vágva tálaljuk.