2017. szeptember 20., szerda

Fűszeres körte krémes görög joghurttal

Őszi pohárkrém joghurttal és körtével. Almával is tökéletes és finom. :)


Fűszeres körte krémes görög joghurttal
Hozzávalók:
300 g görög joghurt
4  körte
2 dl víz
2 evőkanál útifűmaghéj
2-3 evőkanál cukor
egy kevés őrölt faháj
egy kevés őrölt gyömbér
egy kevés őrölt szegfűszeg


Elkészítés:
A körtéket meghámozzuk, apró kockára vágjuk, és egy lábosba tesszük. Megszórjuk cukorral, fűszerezzük fahéjjal, gyömbérrel és szegfűszeggel, majd ráöntjük a vizet. Rövid ideig pároljuk, amíg a körte kissé megpuhul, a majd belekeverjük az útifűmaghéjat. Várunk egy kicsit, hogy az útifűmaghéj magába szívja a nedvességet. A fűszeres zselés körtét a poharak aljába szétosztjuk, majd a tetejére kanalazzuk a joghurtot. Díszítésként a  tetejére körtekockákat teszünk.


2 megjegyzés:

  1. De finom, fűszeres pohárkrémet készítettél! A körtével pedig már igazi őszi ízeket varázsoltál az asztalra :-)

    VálaszTörlés