2014. október 1., szerda

Kókuszkrémes csokitorta



A hétvégén a sütőtökös süti mellett egy tortát is kreáltam, melyet most megosztok Veletek. Be kell vallanom, hogy a tortakészítés még nem megy olyan jól, mint szeretném. A piskóta mindig jól sikerül, de a torta összeállításában, díszítésében nem vagyok még elég ügyes. Szóval van hová fejlődni, bízom benne, hogy a gyakorlás  majd meghozza a gyönyörű végeredményt. 
A csoki és kókusz találkozása mindig nyerő párosítás, így született meg saját ötletem alapján ez a kókuszkrémes csokitorta.  Szerény kinézete ellenére igazán finomra sikeredett. :)


Kókuszkrémes csokitorta
Hozzávalók:
Tészta:
8 tojás
8 evőkanál cukor
7 evőkanál liszt
1 evőkanál kakaópor

Kókuszos krém:
1 l tej
3 csomag tejszínízű pudingpor
40 dkg mascarpone
15 dkg dkg cukor (ízlés szerint)
15 dkg kókuszreszelék

Csokoládékrém:
15 dkg étcsokoládé
2 dl habtejszín

Díszítéshez:

mandula

Elkészítés:
A megadott hozzávalókból egy kakaós piskótát sütünk. A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját a cukorral felverjük, majd óvatosan beleforgatjuk a tojásfehérjét. Ezután a kakaóval elkevert lisztet apránként hozzáadjuk.  A tésztát egy 23 cm-es kivajazott tortaformába simítjuk és 150 fokon tűpróbáig sütjük. 
Elkészítjük a csokoládékrémet. A tejszínt felforraljuk és beletördeljük az étcsokoládét. Addig főzzük, míg besűrűsödik. Amikor kész félretesszük, felhasználásig a hűtőben pihentetjük.
A kókuszos krémhez a pudingport pici cukorral és kevés tejjel simára kavarjuk. A maradék tejet a cukorral felforraljuk, hozzáadjuk az elkavart pudingot és krémmé főzzük. Amikor már nem forró a krém, belekeverjük a mascarponét és a kókuszreszeléket. 
A kakaós piskótát háromfelé vágjuk. A kókuszos krémet rákenjük a két tortalapra, majd körbekenjük a torta oldalát és megszórjuk kókuszreszelékkel. A hűtőből kivett csokoládékrémet robotgéppel egy kicsit kihabosítjuk és a torta tetejére kenjük. Díszítésként szeletelt mandulával megszórjuk. A tortát egy éjszakára tegyük hűtőbe.


4 megjegyzés: